hongkong koronavírus
Shutterstock

Itt volt a legdurvább korlátozás, most mégis enyhítésbe kezdenek

Miközben a világ legtöbb országa már egy ideje eltörölt minden koronavírussal kapcsolatos korlátozást, Hongkongban még mindig kemény szigor van.

Hongkong a napokban részletezheti a beutazók szállodai karanténjának megszüntetésére vonatkozó terveit, írja az Executive Traveller az Oriental Daily jelentése alapján.

A bejelentés már ezen a héten megtörténhet, és sajtóinformációk szerint az érkezőknek ezentúl hét napos „önellenőrzésen" kell majd részt venniük. A bevezetés időpontja még nem dőlt el, mivel a döntés hatással lesz a légitársaságok és a szállodaipar jelenlegi működésére is.

Hongkongban jelenleg – Kína mellett – a világ legszigorúbb koronavírus elleni korlátozásai vannak életben, miközben a régió legtöbb országa már feloldotta a korlátozásokat és megnyitotta a határokat a turisták előtt. A korlátozások már csak azért sem tesznek jót Hongkongnak, mert a rivális pénzügyi központok, például Szingapúr, New York és London teljesen újranyitottak már.

Jelenleg Hongkongban a beutazó három napot kénytelenek egy kijelölt szállodában tölteni, majd négy napra korlátozzák a bárok és éttermek használatát. Emiatt kérdéses, hogy a külföldiek eljönnek-e a tervezett bankárcsúcsra és még az idén megrendezésre kerülő Rögbi Hetes Világversenyre, amit a versenynaptár első számú eseményének is tartanak.

Ha a nulla napos karantént novemberre meg tudjuk csinálni, az nagyon nagy segítség lesz számunkra, hogy megszervezzük ezeket a hatalmas eseményeket.

– mondta Holden Chow, törvényhozó, a hongkongi törvényhozás legnagyobb politikai pártjának alelnöke.

Hongkong hozzáállása a koronavírushoz mindeddig követte Kína Zéró-covid stratégiáját, amelynek célja a vírus teljes eltüntetése, ahelyett, hogy a helyiek együtt élnének vele.

A kormány emellett azt is tervezi, hogy enyhít néhány távolságtartó intézkedésen is.

Jelenleg a helyieknek szinte minden pillanatban kell maszkot hordaniuk, étkezés közben ellenőrzik az egészségügyi előírásokat, az iskolásoknak pedig naponta gyors antigénteszteket kell végezniük.

A nyilvános összejövetelek korlátozása továbbra is fennáll, csakúgy, mint a korlátozások arra vonatkozóan, hogy hány ember ülhet együtt egy étteremben, míg a vendéglátóhelyekhez negatív Covid-tesztet kell felmutatni az elmúlt 24 órából.


A figyelmetekbe ajánljuk