Argyronisos az Égei-tenger északi részén, Évia szigetének csúcsánál, a Pteleos-öbölben található. Neve magyarul Ezüst-szigetet jelent, utalva az olajfák leveleire, amelyek a szélben ezüstösen csillognak. A mintegy 21 hektáros terület 1961 óta ugyanahhoz a családhoz tartozik, amely először nyaralóhelyként és biogazdaságként használta, később pedig egy kis, elvonulásra épülő wellnessközpontot is kialakított rajta.
A szigetet a csend és a teljes elszigeteltség teszi igazán különlegessé. Az öböl fekvésének köszönhetően védettebb az Égei-tenger erősebb szeleitől, miközben a Szporádok – köztük Szkiáthosz, Szkopelosz és Alónniszosz – is könnyen elérhetők innen. Athén sincs olyan messze, mint elsőre gondolnánk: magánhelikopterrel körülbelül 50 perc alatt lehet eljutni a sziget saját leszállóhelyére.
Görögországban időről időre magánszigetek is megjelennek az ingatlanpiacon, ám ezek jelentős része gyakorlatilag beépítetlen terület. Argyronisos éppen emiatt számít egyedülálló ajánlatnak: itt már kiépített infrastruktúra és több, gondosan karbantartott épület várja az új tulajdonost.

A szigeten összesen közel 940 négyzetméternyi beépített terület található. A főépület mellett egy kétszintes villa, hagyományos kőházak, gondnoki épület, valamint egy görög ortodox kápolna is áll a birtokon. Ehhez saját strandok, természetes öblök, régi olajfaligetek és mélyebb merülésű hajók fogadására alkalmas kikötési lehetőség társul.
A teljes elszigeteltséghez az is hozzátartozik, hogy a sziget nincs rákötve a szárazföld elektromos hálózatára. Az energiaellátást napelemek biztosítják, szükség esetére pedig generátor is rendelkezésre áll. A tulajdonosok az elmúlt évtizedekben tudatosan kevés beavatkozással őrizték meg a természeti környezetet, ezért Argyronisos ma is inkább hasonlít egy eldugott mediterrán menedékre, mint egy sűrűn beépített luxusüdülőre.
Az új tulajdonos előtt több lehetőség is nyitva állhat. Argyronisos továbbra is működhet privát családi birtokként, folytatható rajta az eddigi, kis létszámú elvonulásokra épülő vendéglátás, de akár nagyobb turisztikai fejlesztés alapja is lehet. Utóbbi már jóval bonyolultabb kérdés, hiszen a görög tengerparti és szigeti területek beépítését szigorú környezetvédelmi és építési előírások szabályozzák, így egy nagyobb beruházás külön engedélyekhez kötött. A gyönyörű szigetet az Engel & Völkers 40 millió dollárért, vagyis nagyjából 12,8 milliárd forintért kínálja eladásra.
Olvasd el ezt is!
