A Föld legtávolabbi hegységei közül sokat már évtizedekkel ezelőtt feltérképeztek, más területeken azonban még ma is jelentős hiányosságok vannak a tudásunkban. Egyes hegycsúcsokat soha nem másztak meg, bizonyos völgyekbe pedig alig jutottak el tudományos expedíciók. A felfedezetlenség ráadásul nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy területet még senki sem látott. Előfordulhat, hogy egy hegységet műholdakról már részletesen megfigyeltek, de a kőzeteit, élővilágát vagy kialakulásának történetét továbbra sem ismerjük pontosan.
Dél-Amerika legdélebbi részén, a Tűzföldön húzódik a mintegy 140 kilométer hosszú Cordillera Darwin. A gleccserekkel borított hegységet már a 19. század óta ismerik, mégis számos völgye és hegycsúcsa sokáig feltáratlan maradt. A hegység teljes hosszában történő első sikeres átkelésére csak 2011-ben került sor. Hat francia hegymászó 30 nap alatt teljesítette a rendkívül nehéz útvonalat.
Még meglepőbb felfedezések történtek Brazília és Venezuela határvidékén, ahol a Pico da Neblina, Brazília legmagasabb hegycsúcsa is emelkedik. Egy 2017-es kutatóexpedíció mintegy 2500 biológiai mintát gyűjtött a térségben. A szakemberek több olyan kétéltűre és hüllőre bukkantak, amelyek korábban ismeretlenek voltak a tudomány számára. Két apró béka különösen nagy érdeklődést váltott ki. A genetikai vizsgálatok alapján ugyanis olyan ősi fejlődési vonalakat képviselhetnek, amelyek több tízmillió évvel ezelőtt különültek el legközelebbi ismert rokonaiktól.
Hasonlóan különleges terület az Új-Guinea nyugati részén található Foja-hegység. Az összefüggő trópusi erdőkkel borított hegyvidéken a modern tudományos feltárás viszonylag későn kezdődött. Amikor 2005-ben egy nemzetközi kutatócsoport helikopterrel eljutott a hegység belsejébe, tagjai szinte azonnal korábban le nem írt állatfajokra bukkantak. Köztük volt egy fekete tollazatú, feltűnő narancssárga arcbőrű madár is, amelyet később új fajként írtak le. A felfedezések azért különösen figyelemre méltók, mert a kutatók mindössze a hatalmas erdős terület kis részét tudták megvizsgálni.
A felfedezetlen tájak nem kizárólag a trópusi esőerdőkben vagy a sarkvidékeken találhatók. A Csád és Líbia területére is átnyúló Tibeszti-hegység a Szahara legmagasabb hegyvidéke. Bár emberek évszázadok óta élnek és közlekednek a térségben, a tudományos kutatásokat a nehéz megközelíthetőség és a politikai instabilitás hosszú időre visszavetette. 2015-ben kutatók jutottak el az Emi Koussi vulkánhoz, a Szahara legmagasabb hegyéhez. A kráterben gyűjtött üledékminták több ezer év éghajlati változásairól őrizhetnek információkat. Egy évvel később a kutatók a hegység egy másik, korábban tudományosan nem vizsgált részét is felkeresték. A Tibeszti-hegység azonban még így sem tekinthető teljesen ismeretlennek. A bolygó legkülönösebb, alig hozzáférhető hegyvidéke ugyanis nem a sivatagban, hanem a jég alatt található.
Az Antarktisz keleti részén, a több kilométer vastag jégtakaró alatt húzódik a Gamburcev-hegység. A hatalmas hegyrendszer létezéséről 1958-ban szereztek tudomást a kutatók, amikor egy szovjet expedíció geofizikai mérései váratlanul hegyvonulatokat mutattak ki a jég alatt. A felfedezés azért volt különösen meghökkentő, mert a felszínen semmi sem utalt a hegyek jelenlétére. A területet egy látszólag végtelen, viszonylag egyenletes jégmező borítja. A következő évtizedekben a hegység az Antarktisz egyik legnagyobb földrajzi rejtélyének számított.
2008 és 2009 között egy nemzetközi kutatási program keretében repülőgépekre szerelt, jégen áthatoló radarokkal, valamint gravitációs és mágneses mérésekkel vizsgálták meg a térséget. Az eredmények alapján kiderült, hogy a jégtakaró alatt meredek hegycsúcsokkal és mély völgyekkel tagolt, az alpesi tájakra emlékeztető hegység húzódik. A Gamburcev-hegység kialakulásának története ma sem teljesen tisztázott. A kutatók azt is vizsgálják, milyen szerepet játszhatott a hegyvidék a kelet-antarktiszi jégtakaró kialakulásában, amely nagyjából 34 millió évvel ezelőtt kezdődött.
A Gamburcev-hegység különlegessége, hogy a tudósok a részletes geofizikai térképezés ellenére sem tudták közvetlenül megvizsgálni a hegyeket alkotó kőzeteket. Egyes területeken ugyanis akár 4,5 kilométer vastag jégréteg is boríthatja őket. Ez azt jelenti, hogy míg más távoli hegységekbe idővel expedíciókat lehet szervezni, a Gamburcev-hegységhez jelenleg nem lehet egyszerűen eljutni, és kőzetmintákat gyűjteni. A kutatók így egyelőre elsősorban a jégen keresztül végzett mérésekből következtethetnek a hegység szerkezetére és földtani múltjára.
A jégtakaró eltűnése azonban egyáltalán nem lenne kívánatos. A kelet-antarktiszi jégmező annyi fagyott vizet tartalmaz, hogy teljes elolvadása önmagában több tíz méterrel emelné meg a világtengerek szintjét. A Föld egyik legkevésbé hozzáférhető hegysége tehát éppen azért maradhat hosszú ideig rejtve, mert bolygónk egyik legfontosabb jégtömege borítja.
Olvasd el ezt is!