Ponte Vecchio

Elveszett Firenzében, mélyen a zsebébe kellett nyúlnia az amerikai férfinak

Egy amerikai turista nemrégiben nem kis összeget veszített a figyelmetlensége miatt, ugyanis véletlenül felhajtott a világ egyik leghíresebb történelmi hídjára.


A Firenzében található az Arno folyón átívelő gyönyörű, sokszázéves híd, a Ponte Vecchio, amelyet turisták tömegei látogatnak nap mint nap.

A 30 méter hosszú, az Arno folyó legkeskenyebb szakaszán átívelő, 30 méter hosszú nevezetesség a Pitti-palotát köti össze a Piazza Repubblicával. Az eredeti hidat 996-ban kezdték el építeni, és 1345-ben fejezték be, de a különböző áradások miatt az átkelőt nem egyszer újjáépítették. Külön érdekesség, hogy ez az egyetlen olyan firenzei híd, amelyet nem bombáztak le a második világháború során.

Az emlékmű napjainkban gyalogos átkelőként funkcionál, és komoly büntetés jár azért, ha valaki autóval hajt át rajta – egészen pontosan 540 dollár (kb. 193 ezer forint), egy amerikai turistának pedig most ki kell pengetnie a szóban forgó összeget.

Ez is érdekelhet: 4 hely Olaszországban, ahol érdemes nyaralót vásárolni

A meg nem nevezett 34 éves férfit azután büntették meg, hogy múlt hét csütörtök reggel egy bérelt fehér Fiat Pandával átkelt a hídon, ráadásul nemzetközi jogosítvány nélkül vezetett – derül ki Firenze város sajtóosztályának közleményéből.

A rendőröknek azt mondta, hogy parkolóhelyet keresett, és nem vette észre, hogy a híres középkori hídon hajtott át. A hatóságokat azonban nem hatotta meg a férfi ügyetlenkedése, és minden probléma nélkül kiszabták a nem két filléres büntetést. A turista még így is olcsón megúszta a dolgot, mivel általában jelentős mennyiségű gyalogos található a hídon, így akár súlyos balesetet is okozhatott volna.

Nem ez volt az első olyan eset, amikor a turisták valamilyen olasz műemléket sodortak veszélybe: tavaly májusban elfogtak egy szaúdi férfit, aki egy bérelt Maserati sportautóval végighajtott a római Spanyol lépcsőn, majd elmenekült a helyszínről, miután a jármű félúton elakadt. A hatóságok nem hagyták szó nélkül a dolgot, vádat emeltek ellene a műemlék súlyos megrongálása miatt.

Forrás: CNN


A figyelmetekbe ajánljuk