vonat
Shutterstock

Életre szóló kaland: 35 ezer ingyenes európai vonatbérlet keresi gazdáját

Újra lehet pályázni a DiscoverEU nevű programra. 2018. júniusi első pályázati forduló óta már több mint 200 ezer fiatal kapott utazási igazolványt.

Az uniós bizottság közleménye szerint a jelentkezési időszak március 29-én délben ér véget. A pályázati jelentkezéshez és a bérlet elnyeréséhez a fiataloknak mindössze öt plusz egy kvízkérdést kell megválaszolniuk az Európai Ifjúsági Portálon.

A 2004. július 1. és 2005. június 30. között született sikeres pályázók az elnyert bérletet legfeljebb 30 napos utazásra használhatják fel Európában a június 15. és 2024. szeptember 30. közötti időszakban.

Ez is érdekelhet: Megéri Magyarországon vonatozni, ha az európai árakat vesszük figyelembe

vonat

Shutterstock


A pályázati felhívásra az Európai Unió és az Erasmus+ programhoz társult unión kívüli országok pályázói jelentkezhetnek.

A nyertesek több mint 40 ezer különféle kedvezmény igénybevételére feljogosító kedvezménykártyát is kapnak, amelyet a tömegközlekedés, a kultúra, a szálláshelyek, az étkezés, a sport és egyéb szolgáltatások kapcsán használhatnak a programban részt vevő országokban.

Olvasd el ezt is! Siklás a hegyek között − Európa 6 legszebb vasútvonala

A közlemény szerint a fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők külön segítséget vehetnek igénybe, például kísérő személyekkel utazhatnak, továbbá a kevésbé szerencsés helyzetű fiatalokkal foglalkozó szervezetek, valamint fiatalok csoportjai szintén támogatásra pályázhatnak.

A DiscoverEU esélyegyenlőségi pályázatok résztvevői számára 2023-ban két pályázati felhívást tesznek közzé.

vonat

Shutterstock

A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak. A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja. Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban.

el\u0151fizet\u00e9s

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk