turizmus
Shutterstock

Ha kerülnéd a tömegnyomort nyáron: ezek Európa legzsúfoltabb fővárosai

Érdemes megvizsgálni a főszezonban, hogy melyik fővárosokban számíthatunk elviselhetetlen tömegre.

A túlturizmus Európa tengerpartjai mellett a népszerű fővárosoknak is komoly problémát jelent. A túlzsúfoltság ellen több úti cél már bevezetett valamilyen korlátozást, ami valahol érthető is, hiszen a jelenség a helyieknek és a turistáknak is kényelmetlen. De hova kell menni, hogy elkerüljük mindezt?

Az Euronews megvizsgálta, mely európai fővárosok a leginkább túlzsúfolt turisták szempontjából, és melyek a legkevésbé. Az oldal a Holidu nyaralóhelyeket listázó keresőmotor adatait használta, amely összehasonlította a helyi lakosságszámot a 2019-es turistaszámokkal. Ebből pedig kiderült, melyik azok az európai fővárosok, ahol a legtöbb turista jut egy lakosra.

Melyik Európa „legzsúfoltabb" fővárosa?

Ahogy az várható volt, Amszterdamban jut a legtöbb turista egy lakosra: a holland fővárosban egy helyire 12 látogató jut. A várost sokan a kábítószer, az alkohol és a prostitúció miatt látogatják, emiatt Amszterdam egy új turisztikai kampányt is indított, amelynek célja a „kellemetlennek" tartott turisták kiűzése. Az „elrettentő kampány" célja, hogy távol tartsa azokat a látogatókat, akik elsősorban az ital, a kábítószer és a prostitúció miatt érkeznek a városba.

Ez is érdekelhet: Pénztárcabarát városlátogatás? A 10 legolcsóbb európai főváros (

Amszterdam piros lámpás negyede

Shutterstock

Írország fővárosa, Dublin a második helyen áll a Holidu listáján, ahol lakosonként 11 turista jut egy lakosra. Beszédes adat, hogy a Guinness sör hazájaként is ismert városban közel 23 millió ember fordult már meg csak a helyi sörgyárban a 2000-es megnyitása óta.

Észtország fővárosa a harmadik helyen áll: egy helyi lakosra 10 turista jut. A kelet-európai országban Tallinnon kívül is van mit felfedezni: északon és nyugaton egyaránt a Balti-tenger határolja, és több ezer, természetben és történelemben bővelkedő sziget otthona.

Franciaország fővárosa, Párizs, az egy lakosra jutó kilenc turistával a negyedik helyen áll. A szerelem városa vonzza a látogatókat, de sokan csalódásként élik meg: turisták egy részének például akkora csalódás a város, hogy hányingert, hallucinációkat és magas pulzusszámot tapasztalnak – a jelenség egyébként Párizs-szindrómaként ismert.

Párizsban mindenki az Eiffel-toronyra kíváncsi

Shutterstock

Görögország fővárosa, Athén szintén a legnépszerűbb fővárosok közé tartozik, ahol egy lakosra nyolc turista jut.

Az athéni Akropolisz

Shutterstock

​Ha kevésbé zsúfolt városlátogatást keresünk

A Holidu szerint Berlin, Madrid, Brüsszel és Budapest a legkevésbé túlzsúfolt főváros Európában: egy lakosra mindössze két turista jut.

A többi európai főváros közül Prágában nyolc turista jut egy lakosra, Edinburgh-ban hét, Koppenhágában és Lisszabonban hat. Stockholmban, Bécsben és Rómában négy, míg Londonban három.

A teljes listát itt lehet böngészni.


A figyelmetekbe ajánljuk