Balate.Dorin/Shutterstock.com
  ●  Utazás

Európa legszebb karácsonyi vásárának választották meg a budapesti Advent Bazilika eseményt, eláruljuk, idén mikor kezdődik!

40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

2026. október 9-én Monacóban adták át az Európa legjobb úti céljait rangsoroló EBD (Europe Best Destinations) Best Christmas Market díjait, melyen a 2026-os év legszebb karácsonyi vásárának szóló elismerést az Advent Bazilika kapta.

A budapesti rendezvény nem először vívja ki az utazók és újságírók elismerését: az Advent Bazilika korábban négy alkalommal is elnyerte a Best Christmas Market díjat. A mostani egy újabb rangos elismerés, hiszen ez már a legjobbakat (tehát többszörös díjazott) tömörítő “All stars” kategóriából emelkedett ki - a lista fontosságát jól mutatja, hogy az amerikai Forbes is Budapestet ajánlja első helyen.

Kultúra és gasztronómia tökéletes elegye Budapesten

A legszebb karácsonyi vásárnak járó díj odaítélésében szerepet játszott, hogy a Szent István-bazilika előtti rendezvény páratlan módon ötvözi a kultúrát és a gasztronómiát: a kézművesség, a különböző ételek, az egyedi világítással megteremtett hangulat, mindez Európa egyik legszebb építészeti innovációja, a Szent István-bazilika előtt egy olyan páratlan kombinációt hozott létre, mely újra és újra visszacsábítja a turistákat. 

Az Advent Bazilika immár sokadszor kapott elismerést, ez pedig nem véletlen. Sikerül megteremtenie azt az egyensúlyt, melyet az utazók egy karácsonyi vásártól várnak: szépséget, varázslatos hangulatot és az eredetiséget. Budapest biztosította a tökéletes helyszínt, az Advent Bazilika pedig már elválaszthatatlan részévé vált. Karácsonykor az Advent Bazilikán keresztül Budapest is életre kel. A program azért különleges, mert az, amit ígér, összhangban van a látvánnyal és azzal az élménnyel, amit a látogatók valóban várnak egy ilyen programtól. Egy rendezvény számára ezt a harmóniát megteremteni a legnagyobb kihívás - és véleményem szerint ezért tudja megszólítani újra és újra az utazókat

– emelte ki az EBD ügyvezető igazgatója, Maximilien Lejeune.

Európa legszebb karácsonyi vásárának választották meg a budapesti Advent Bazilika eseményt, eláruljuk, idén mikor kezdődik!
Illusztráció
Fotó: A great shot of/Shutterstock.com
Az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas korábbi nemzetközi elismerései

Idén ünnepli 15. születésnapját az Advent Bazilika.  2024-ben „Minden idők legjobb európai karácsonyi vására” címet kapott, ezt megelőzően pedig négy évben (2020, 2022, 2023, 2024) is elnyerte az “Európa legjobb karácsonyi vására” díjat.

A budapesti Vörösmarty Classic Xmas pedig 2025-ben lett Európa legnépszerűbb karácsonyi vására. A Tollwayr európai utazási szakértői által készített átfogó elemzésben a magyar főváros klasszikus vására olyan tradicionális riválisokat utasított maga mögé, mint Strasbourg, Bécs vagy Prága.  2025-ben a Travel and Tour World turisztikai szaklap összeállította a világ legjobb karácsonyi úti céljait, amelyen Budapest a második helyen végzett (kizárólag New York előzte meg). Ezzel Budapest Európa legnépszerűbb desztinációja lett, maga mögé utasítva olyan történelmileg beágyazott helyszíneket, mint London, Strasbourg, Nürnberg vagy Bécs.

Az idei, 2026-os Advent Bazilika november 13-tól várja az érdeklődőket Budapesten, a Szent István-bazilika előtt és a Vörösmarty téren.
A European Best Destinations szervezetről

A European Best Destinations 2009 óta szervez európai turisztikai versenyeket a világ minden tájáról érkező utazók részvételével. Több mint 500 európai úti céllal működik együtt, köztük Marbellával, Monacóval és Madriddal. Médiapartnerei között a Forbes, a Condé Nast Traveler és a National Geographic is szerepel. A szervezet az úti célok nemzetközi ismertségének és vonzerejének erősítésén dolgozik. Az idei díjátadót Monacóban tartották október 9-én – az átadón Stefánia monacói hercegnő és Eva Longoria is jelen volt.

Európa legszebb karácsonyi vásárának választották meg a budapesti Advent Bazilika eseményt, eláruljuk, idén mikor kezdődik!
Fotó: Krisztian Tabori/Unsplash
Az Advent Bazilika szervezője

Az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas szervezője az idén 28 éves HG Média. A multiplatform tartalommarketing-ügynökség prémium márkák kiemelt stratégiai kommunikációs partnere. A cégcsoport alapította a Vince Gála rendezvénysorozatot is, amely a régió egyik legjelentősebb borszakmai eseményévé nőtte ki magát.  Az általuk gyártott Think Hungary – More than expected országimázsfilm a világ legjelentősebb fórumain aratott komoly szakmai sikert sikert, elnyerve többek között a cannes-i Ezüst Delfint, a berlini Ezüst Medvét, valamint az ENSZ legjobb európai országimázs filmjének járó fődíjat.

A Bocuse d’Or szakács-világbajnokság lyoni világdöntőjén pedig a magyar csapatnak tervezett plakátjaikkal háromszor is elhozták az abszolút első helyet jelentő „Legjobb Plakát” (Best Poster) nemzetközi fődíjat. A HG Média több évtizedes kommunikációs és rendezvényszervezési szakértelme, gasztronómiai tapasztalata, valamint nemzetközi szinten is jegyzett kreatív víziója garancia arra, hogy az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas évről évre a legmagasabb szakmai színvonalon, folyamatosan megújulva fogadja a látogatókat.

Nyitókép: Illusztráció / Balate.Dorin/Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!