Duna Budapesten
Fotó: Shutterstock

Temzétől a Dunáig – Európa 6 legfotózottabb folyója

Az European Waterways nevű hajós utazásokkal foglalkozó cég összegyűjtötte kontinensünk legtöbbször fotózott folyóit. Az ötvenes listát az Instagramon használt hashtagek mennyisége alapján rangsorolta az oldal. Nézzük is, mely vizek mentén kattannak legtöbbször a fényképezők!


6. Rajna

Rajna

Fotó: Shutterstock

A svájci Graubünden kanton két patakjából, a Felső- és az Alsó-Rajnából ered, majd az Északi-tengerbe ömlik bele. Többek között Baselen, Kölnön és Strasbourgon is átfolyik. Az 1230 km hosszú folyót Instagramon több mint 156 ezerszer jelölték meg a Drive cikke szerint.

Ezt is nézd meg! Még nem késő: európai tengerpartok, amiket ősszel is érdemes meglátogatni

5. Volga

Volga

Fotó: Shutterstock

Bár a maga 3690 kilométerével a Volga Európa leghosszabb folyója, ezt a hosszúságot mindössze egy ország határain belül teszi meg. Oroszország egyik legfontosabb folyója a Valdaj-hátságból ömlik a Kaszpi-tengerbe. 172 ezernél is több hashtaggel ellátott fotó található róla.

4. Duero

Duero

Fotó: Shutterstock

Spanyolország és Portugália harmadik legnagyobb folyója, amely Portótól nem messze ered. Bár 900 kilométer sincsen, jelentősége a borvidékek miatt jelentős. Szépséges táj veszi körül, ahol több mint 268 ezer kép készült a képmegosztó oldalra.

Ezt is olvasd el! Tengerpart helyett: Európa 5 legtisztább vadvízi úszóhelye

3. Szajna

Szajna

Fotó: Shutterstock

A Párizson áthaladó folyó még a Duerónál is rövidebb, mindössze 777 km hosszú. Jelentése szent folyó, a francia főváros pedig – a világ egyik leglátogatottabb úti céljaként – elég indok arra, miért is látható róla több mint 320 ezer fénykép az Instagramon. Ezt a számot pedig a francia fővárosban jövőre rendezett olimpia sem fogja lecsökkenteni.

2. Duna

Duna

Fotó: Shutterstock

A Budapesten is áthaladó folyó legnépszerűbb pontja pedig a magyar Parlament előtti vízszakasz. A tíz országot átívelő Duna egyébként a kontinens második leghosszabb folyója a maga 2850 kilométerével. A fényképversenyben is ezüstérmet szerez: 368 ezer fotón szerepel.

1.Temze

Temze

Fotó: Shutterstock

Több mint 1,5 millió hashtaggel jelölték meg a Londonon is áthaladó folyót. Az Északi-tengerbe ömlő Temze a legfotózottabb még úgyis, hogy ez a listán szereplők közül 346 kilométerével a legrövidebb.

A figyelmetekbe ajánljuk