Az SS Waratah a brit Blue Anchor Line hajótársaság büszkesége volt. Az 1908-ban vízre bocsátott, mintegy 142 méter hosszú gőzhajót a glasgow-i Barclay, Curle & Co. hajógyár építette. A korszak egyik modern utasszállítójának számított, amelyet az Ausztrália, Dél-Afrika és Nagy-Britannia közötti forgalom kiszolgálására terveztek.
A hajó első osztályán 128 utas számára alakítottak ki kényelmes kabinokat, elegáns társalgókat és zeneszobát, míg a harmadosztályon további 300 embernek jutott hely. A Waratah emellett jelentős mennyiségű árut is szállíthatott, így egyszerre működött személyszállító és teherhajóként. A korszerűnek számító kialakítás ellenére azonban már az első útján felmerültek problémák.
A Waratah 1908 novemberében indult első útjára Londonból, Joshua Edward Ilbery kapitány irányításával. Az utazás során tűz ütött ki a gépházban, amelyet sikerült megfékezni, a szükséges javításokat pedig Sydney-ben végezték el. A hajó 1909 márciusában tért vissza Londonba.
Egyes későbbi beszámolók szerint a kapitány ekkor már aggodalmát fejezte ki a hajó stabilitása miatt. Állítólag úgy vélte, hogy a Waratah bizonyos körülmények között túlságosan megdőlhet, ami a rakomány megfelelő elhelyezését is megnehezítheti. A problémák súlyosságát azonban utólag sem sikerült egyértelműen megállapítani. A hajó több hivatalos ellenőrzésen is megfelelt, és a tapasztalt kapitány alkalmasnak ítélte a következő útra. Ez lett a Waratah második és egyben utolsó utazása.
A Waratah 1909. április 27-én indult el Londonból, majd Ausztrália érintésével Dél-Afrika felé vette az irányt. Az utazás során az egyik első osztályú utas, Claude Gustav Sawyer különös dolgokat tapasztalt. A svájci származású mérnök szerint a hajó még nyugodt tengeren is feltűnően megdőlt, majd időnként hirtelen, erőteljes mozdulattal állt vissza. A váratlan kilengések állítólag több utas sérülését is okozták.
Sawyer egyre kevésbé érezte magát biztonságban a fedélzeten, ám végül nem pusztán a hajó viselkedése miatt döntött az utazás megszakítása mellett. Beszámolója szerint néhány nappal Durban előtt visszatérő rémálmok kezdték gyötörni. Álmában a háborgó tengerből egy félelmetes alak emelkedett ki, egyik kezében kardot, a másikban véres rongyot tartva. A jelenés újra és újra a hajó nevét kiáltotta: Waratah. A férfi annyira megrémült, hogy elhatározta, Durbanban leszáll a hajóról, és egy másik járattal folytatja útját Fokváros felé. Megpróbált más utasokat is rábeszélni arra, hogy kövessék a példáját, de senki sem hallgatott rá.
A Waratah utolsó megerősített észlelése 1909. július 27-én történt, amikor a Clan MacIntyre nevű gőzhajó találkozott vele Dél-Afrika keleti partjainál. A két hajó fényjelzésekkel kommunikált egymással, majd a gyorsabb Waratah megelőzte a másik gőzöst, és eltűnt a távolban. A térségben nem sokkal később jelentősen romlott az időjárás. Július 28-án heves vihar tombolt a tengeren, amelyet a Clan MacIntyre kapitánya később pályafutása egyik legsúlyosabb viharaként jellemzett.
A Waratah-nak július 29-én kellett volna megérkeznie Fokvárosba, ám a kikötőben hiába várták. A késés kezdetben nem keltett különösebb aggodalmat, hiszen a korabeli hajózásban nem volt ritka, hogy egy-egy járat napokkal később futott be. A Waratah azonban rádióberendezéssel sem rendelkezett, így nem tudott vészjelzést küldeni, ha bajba került. Ahogy teltek a napok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy súlyos tragédia történhetett.
A Waratah eltűnése után nagyszabású mentő- és keresőakció indult. A brit haditengerészet több hajója is részt vett a kutatásban, ám a rendkívül rossz időjárás jelentősen megnehezítette a munkát. A hullámok olyan erősek voltak, hogy az egyik keresésben részt vevő hadihajó, a HMS Hermes is megsérült. 1909 szeptemberében a Blue Anchor Line társaság külön hajót bérelt a Waratah felkutatására.
A Sabine nevű teherhajó több mint 22 ezer kilométert tett meg a keresés során, de semmit sem talált. A következő évben az eltűnt utasok hozzátartozói újabb expedíciót finanszíroztak, amely szintén hónapokig kutatott a térségben, eredménytelenül. A Waratah-nak nemcsak a roncsait nem találták meg, hanem olyan egyértelmű bizonyíték sem került elő, amely megmutatta volna, pontosan mi történt vele.
Az eltűnés után számos elmélet született, de két magyarázat különösen nagy figyelmet kapott. Az egyik szerint a Waratah stabilitási problémái okozhatták a katasztrófát. A hajó állítólag hajlamos volt a túlzott megdőlésre, és elképzelhető, hogy a július 28-i viharban egy hatalmas hullám végzetesen kibillentette az egyensúlyából. Ha valóban ez történt, a Waratah akár percek alatt is elsüllyedhetett, szinte esélyt sem hagyva a fedélzeten tartózkodóknak a menekülésre. A feltételezést azonban nem sikerült bizonyítani. A hivatalos vizsgálatok során több szakértő is megfelelőnek találta a hajó kialakítását, és számos korábbi utas is kedvezően nyilatkozott róla.
Egy másik elmélet szerint robbanás történhetett a fedélzeten. A Harlow nevű hajó kapitánya és legénységének néhány tagja ugyanis arról számolt be, hogy 1909. július 27-én este egy erősen füstölő hajót láttak, majd két hatalmas fényfelvillanást észleltek a horizonton. A szemtanúk úgy vélték, hogy egy kazán vagy széntároló felrobbanását láthatták. A beszámolóval azonban komoly probléma akadt: az észlelés helyszíne nem egyezett a Waratah utolsó megerősített pozíciójából következő útvonallal. A feltételezés csak akkor állhatta volna meg a helyét, ha a hajó valamilyen okból visszafordult Durban felé. A robbanás lehetőségét mindenesetre erősítette, hogy a Waratah első útján már történt tűzeset a gépházban, bár nincs bizonyíték arra, hogy a két esemény összefüggött volna.
A Waratah eltűnése súlyos csapást jelentett a Blue Anchor Line számára, amelynek hírneve soha nem állt teljesen helyre. A társaság végül eladta flottáját a P&O hajózási vállalatnak. Az 1910-ben lefolytatott hivatalos vizsgálat sem tudta egyértelműen megállapítani a katasztrófa okát. Azóta több expedíció is megpróbálta felkutatni a Waratah roncsait, de a keresések nem vezettek eredményre.
A hajó történetét gyakran a Titanic 1912-es tragédiájával állítják párhuzamba, hiszen mindkettő modernnek tartott, luxuskivitelű utasszállító volt, amelynek biztonságában sokan megbíztak. A Waratah esete azonban egy fontos részletben különbözik a Titanicétól: míg utóbbi elsüllyedésének helye és körülményei ismertek, a Waratah sorsa máig rejtély. A 211 emberrel eltűnt óceánjáró története így több mint 117 évvel később is a hajózás egyik legkülönösebb, megoldatlan katasztrófája.
(Nyitókép, Belső kép 1., Belső kép 2., Belső kép 3., Belső kép 4., Belső kép 5.)
Olvasd el ezt is!