Bár megannyi rejtélyes helyről és veszélyes szigetről hallhattunk már, ám az Atlanti-óceán közepén fekvő Tristan da Cunhához hasonlóról nem sokat hallhattunk.
Az Atlanti-óceán kellős közepén, Dél-Amerika és Afrika kontinensei között találhatunk rá Tristan de Cunha vulkanikus szigetére. 207 négyzetkilométert felölelő területe 2816 kilométerre fekszik Dél-Afrikától, és 3360 kilométerre Dél-Amerikától.
Ez is érdekelhet: Ez a világ 10 legveszélyesebb városa
A szigeten csupán egyetlen falu kapott helyet, és ezt sem egyszerű megközelíteni – éppen ezért a világ legelszigeteltebb közösségének tartják.
Ugyan bárki elutazhat a faluba, ám az út már önmagában felér egy nyaralással: a dél-afrikai Fokvárosból induló kompok közel egy hét alatt tudják átszelni az óceánt. Ezek a hajók pedig egy évben csak kilencszer indulnak útra.
Tristan de Cunha élővilága rendkívül sokszínű; a látogatók fókákkal, albatroszokkal, pingvinekkel és még sok más madárfajjal találkozhatnak.
A szigetet 1816-ban Nagy-Britanniához csatolták, a gyarmati szigeten pedig jelenleg 240 ember él. Ezzel ez a világ legkisebb helye, ahol az angol a hivatalos nyelv. Még egy érdekesség, hogy a lakosok összesen 7 családnevet viselnek, így mindenki rokona egymásnak.
Értelemszerűen mivel az importálás kicsit nehézkes, ezért a helyiek szinte mindent maguknak termesztenek meg: főleg krumplit és zöldségeket ültetnek, az állattartásnak köszönhetően viszont tejet, sajtot és húst is tudnak fogyasztani.
A termőföldekhez egyetlen út vezet, és minden családnak megvan a maga kis parcellája. A lakosok semmilyen gépet nem használnak a termények betakarításához, mindent kézi eszközök segítségével aratnak le. Érdekesség, hogy arra is figyelnek, hogy ne szaporodjanak túl az állatok: törvényeik szerint egy háztartás kizárólag egy tehénre jogosult.
Olvasd el ezt is! 4 japán sziget, ahol a macskák uralkodnak
Habár néhány Afrika és Dél-Amerika között közlekedő hajó megpihen a szigeten, a turisták általában nem maradnak sokáig. Mindazonáltal a helyiek mindenkit szívesen látnak: néhány család szívesen elszállásolja az utazókat, de a látogatók akár a pásztorkunyhókban is eltölthetnek egy-egy éjszakát.
Az állandó lakosok mellett egy marék kutató is él a szigeten, akik a vulkanikus területet, a kőzeteket, valamint a növény- és állatvilágot tanulmányozzák. A vulkán egyébként utoljára 1961-ben tört ki – ekkor néhány lakos az Egyesült Királyságba menekült, ám a legtöbben 1963-ban már vissza is tértek szülőföldjükre.
