Éppen űrszonda-találkozó zajlik a Vénuszon
Twitter/ESA

Solar Orbiter

Éppen űrszonda-találkozó zajlik a Vénuszon

Az esemény egyáltalán nem szándékos, de nagyon kicsi az esély, hogy bármi baj történjen.

Hétfőn és kedden az Európai Űrügynökség (ESA) két űrszondája, a Solar Orbiter és a BepiColombo is elrepül a Vénusz mellett, hogy missziójuk célja felé tartva lefékezzenek. Mindez nem szándékosan történt, csupán a küldetések megcsúsztak.

„Nem szándékosan terveztük így, de a tudósok nagyon boldogok, mert így három különböző szemszögből is szerezhetnek adatokat a Vénuszról, ami igazi újdonság. Az égitest három eltérő szögből való megfigyelése egyszeri lehetőség"

– magyarázta Simon Plum, az ESA darmstadti irányítóközpontjának vezetője.

Plum a három eltérő szemszög alatt azt értette, hogy az ESA szondái mellett még ott tartózkodik még a japán Akacuki, amely már régebb óta kering Vénusz körül.

A Solar Orbiter hétfő reggel 6 óra 42 perckor repült el a Vénusz mellett 7995 kilométer távolságban. Kedden a BepiColombo 15 óra 48 perckor teszi ezt:

a bolygó felszínétől mérhető legkisebb távolsága csupán 550 kilométer lesz. Ez csak kicsivel több, mint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és a Föld távolsága.

A Vénusz légköre a Német Űrkutatási Központ (DLR) szerint főleg szén-dioxidból áll, ami jelentős üvegházhatást eredményez. A bolygón a hőmérséklet ezért éjjel-nappal 470 Celsius-fok körül van. A japán Akacuki szonda a légkör összetételét vizsgálja. A Max Planck Naprendszerkutató Intézet szerint a BepiColombo és a Solar Orbiter is értékes adatokat gyűjt erről.

A Vénusz melletti elhaladáskor nem lesz lehetősége az irányítóközpontnak arra, hogy beavatkozzon, de Plum szerint a manővereket jól előkészítették.

Váratlan események mindig történhetnek, de az összeütközés ezért teljes biztonsággal kizárható

– mondta.

A BepiColombo 2018 októberében kezdte meg utazását, amely hét éven át fog tartani céljáig, a Merkúrig. A fedélzetén lévő két műholddal 2025 decemberétől fogja vizsgálja az égitest felszínét és mágneses mezejét. A kétmilliárd eurós európai-japán közös projekt a Naprendszer eredetének megismerését szolgálja.

Az ESA és az amerikai űrügynökség, a NASA közös projektje keretében 2020 februárjában indult útnak a floridai Cape Canaveralból a 1,5 milliárd euróba kerülő Solar Orbiter űrszonda, fedélzetén 10 tudományos műszerrel. Célja, hogy új ismereteket szerezzen a Napról és annak mágneses mezejéről.

A tervek szerint 42 millió kilométerre közelíti meg a Napot.

NASA

A Solar Orbiter már elkészítette az első felvételeket a Nap légkörének részecskekitöréseiről. Ezek az erős napszelek befolyásolják az űridőjárást is. A légkörrel rendelkező bolygóknál a részecskék sarki fényt okoznak, de akár technikai problémákat is előidézhetnek, például károkat okozhatnak a műholdakban vagy meghibásodást a navigációs rendszerekben.

Emellett pedig elképesztő közel fotózta le a csillagot, amelyről itt közöltünk képeket.

A szondák útjuk során többször fognak elrepülni bolygók mellett, hogy lefékeződjenek. A Solar Orbiter novemberben utolsó alkalommal repül el a Föld mellett. Ezen manőverek nélkül a szondák egyre jobban felgyorsulnának a Nap felé a csillag gravitációs ereje miatt és nagy valószínűséggel elszáguldanának mellette, olvasható az MTI-n.


A figyelmetekbe ajánljuk