Eddie Murphy és arsenio hall az amerikába jöttem első részében
Ahogy arról korábban már mi is többször beszámoltunk, folytatást kap Eddie Murphy egyik legikonikusabb filmje, az Amerikába jöttem. A második rész első előzetese már karácsony előtt megjelent, most pedig érkezett egy újabb kedvcsináló.

A filmet eredetileg moziba szánták, ám a koronavírus-okozta filmipari válság – miszerint számos országban zárva vannak a filmszínháza – miatt az Amerikába jöttem második része március 5-én, az Amazonon debütál majd.

A folytatás története szerint a Murphy által megformált Akeem időközben Zumanda királya lett, ám megtudja, hogy az Egyesült Államokban született egy fia, akiről eddig semmit nem tudott. Akeem és legjobb barátja, Semmi visszatérnek Amerikába, hogy ott megismerjék a király gyermekét.

Az előzetes egyébként megerősíti, hogy minden fontos karakter visszatér a folytatásra.


A figyelmetekbe ajánljuk