zebrahalak
Shutterstock

Több mint 50 éve nem járt ilyen hal az űrben, de Kína ismét megutaztatja őket

Új lakók érkeznek az épülő kínai űrállomásra.


Kína azt tervezi, hogy hamarosan zebrahalakat küld saját, Tienkung nevű űrállomására, írja a Space.com.

Az apró halfajokat a halak és a mikroorganizmusok kölcsönhatását vizsgáló kutatás részeként egy kis zárt ökoszisztémában vizsgálják majd a kutatók, a kísérlet célja, hogy információkat szerezzenek az űrhajósok csontvesztésének okairól.

Minderről Csang Vei, a kínai emberes űrprogram űrtechnológiai csoportjának parancsnokhelyettese számolt be Pekingben egy űrkutatásokkal kapcsolatos tudományos és technológiai előadáson – a kísérlet ütemtervéről és vízi berendezésével kapcsolatos további információkat viszont közölték.

Egyébként nem ez lenne az első alkalom, hogy halakat küldenek a világűrbe: a NASA Aquatic Habitat nevű projektje még 2012-ben indult, amelyben azt tanulmányozták, hogy milyen hatással van a mikrogravitáció a vízi fajokra. Ebben a kísérletben japán medakákat használtak.

De zebrahalak is jártak már az űrben még 1976-ban: a Szovjetunió a Szojuz-21 küldetése szállította őket a Szaljut-5 űrállomásra. Itt a kutatók azt állapították meg, hogy a zebrahalak a mikrogravitáció következtében megváltoztatják bizonyos viselkedésformáikat.


A figyelmetekbe ajánljuk