Lajhármaki

Gyilkoló cukiságok – 5 állat, ami veszélyesebb, mint gondolnád

Soha ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján, ez a mondás pedig a vadonban fokozottan igaz lehet. A legijesztőbbnek tűnő állatok, például a kaszáspókok, denevérek és egyes kígyók némelyike teljesen ártalmatlan, míg más, általában barátságosnak és imádnivalónak tartott állatok a leghalálosabb teremtmények közé tartoznak.


Lajhármaki

Lajh\u00e1rmaki

Shutterstock

Nehéz ellenállni a lajhármakik cuki szemének és bújós viselkedésének, de ha esetleg valaha találkozol vele, jobb, ha megpróbálod. Bár elbűvölően aranyosak, valójában eléggé mérgesek. Ha pedig úgy érzik, hogy megtámadták őket, képesek (és hajlandóak is) a nyálukba és a bundájukba keverni a mérgüket, hogy kárt tegyenek a vélt ragadozókban.

Ez is érdekelhet: Csak óvatosan velük: az 5 legveszélyesebb növény a világon

Gömbhal

g\u00f6mbhal

Unsplash

Bár a gömbhal aranyos és bénácska kinézetének köszönhetően nem tűnik túl veszedelmesnek, a tengeri faj valójában igencsak brutális. A fugu azonban egy közismert japán étel is, amit gömbhalból készítenek és 1200-szor mérgezőbb, mint a cián. Épp ezért 1958 óta csak külön vizsgázott és ellenőrzött szakács készíthet nyilvános értékesítésre fugut.

Fóka

f\u00f3k\u00e1k a parton

Unsplash

Az emberek szeretnek úgy gondolni a fókákra, mint aranyos óceáni emlősökre, de a leopárdfóka több annál, mint amilyennek látszik. A világ harmadik legnagyobb fókája, amely akár 3 méter hosszú is lehet, hírhedten agresszív, és minden tudós vagy fotós, aki túl közel kerül hozzájuk, az életével játszik.

Csimpánz

csimp\u00e1nz

Unsplash

Bár imádnivalóak, nem biztos, hogy jó ötlet közeledni feléjük.

Az erőszak a csimpánzok életének természetes része

– mondta Michael Wilson, a Minnesotai Egyetem antropológus professzora.

Szakértők sokáig tanulmányozták a csimpánzokat és egyértelművé vált, hogy az agresszió természetes tulajdonságuk, és hajlamosak megtámadni az embereket, illetve más állatokat is.

Hód

h\u00f3d a v\u00edzben

Shutterstock

Nyugodtan csodáld meg a hód kézimunkáját messziről, de vigyázz, hogy ne menj túl közel; bár a rágcsáló nem egy rosszindulatú, erőszakos teremtmény, nem okoz neki gondot éles fogait használni, ha fenyegetve érzi magát. Ezt 2013-ban egy horgász a saját bőrén tapasztalta meg, amikor megpróbált közelről lefotózni egy hódot. A férfit halálos harapások érték.

A figyelmetekbe ajánljuk