kutya orra
Shutterstock

5 állat, amely képes kiszagolni a betegségeket

Több állat is rendkívül erős érzékszervvel rendelkezik, aminek köszönhetően számos dolgot képesek észlelni a környezetben, amire az ember nem képes. Nem véletlen, hogy a kutatók több helyen fel is használják ezeket az előnyöket: kábítószer, robbanóagyagok és sok más dolgot is képesek kiszagolni egyes állatok. Azonban egyre többen kísérleteznek egy kezdetleges, ám annál izgalmasabb kutatási területen, amelyben állatokat használnak a betegségek, pontosabban a rák kimutatására.


Hangyák

A hangyák rendkívül érzékeny antennákkal rendelkeznek, amely tele van a különböző anyagokra reagáló, igen érzékeny kémiai receptorokkal. Az már ismert, hogy a rákos daganatok által kibocsátott specifikus vegyi anyagoknak jellegzetes szaguk lehet, és nem a lehelet az egyetlen olyan testkibocsátás, amelyben a vegyi anyagok megjelenhetnek, hiszen például a vizeletben is érzékelhetőek.

Egy friss, 2023-as tanulmány szerint a hangyák kifejezetten pontosan érzékelik ezeket a vegyületeket az egerek vizeletében. A kutatást azért készítették el, mert a tudósok úgy gondolták, hogy a hangyák olcsóbb és kevésbé invazív módszert kínálhatnak a rák korai felismerésére. Hogy a hangyák felismerjék ezeket a vegyi anyagokat, a kutatók jutalmakkal idomították őket (cukros vízzel). Azáltal, hogy pár csepp cukros vizet helyeztek a rákos állatok vizelete elé, a kutatók megtanították a hangyákat, hogy a daganatok szagát a jutalommal kössék össze. Amikor a csapat eltávolította a cukros vizet, a rovarok körülbelül 20 százalékkal tovább időztek a rákos egerek vizeleténél, mint az egészséges egereknél, várva a jutalmat.

Azonban a kutatók hangsúlyozták, hogy a tanulmány még mindig távol áll a klinikai alkalmazástól. A szigorúan ellenőrzött laboratóriumi környezettel szemben a valós emberi betegek sok olyan változót mutatnak be – beleértve az életkort, a nemet és az étrendet –, amelyek befolyásolhatják az eredményeket. Ettől függetlenül, ha a rovarokat a jövőben valaha is erre alkalmaznánk, akkor a betegek vizeletmintáin keresztül akár laboratóriumi körülmények között kimutathatóak lennének a rákos megbetegedések.

Ez is érdekelhet: Gyilkoló cukiságok – 5 állat, ami veszélyesebb, mint gondolnád

Méhek

A kutatások szerint a méheknek olyan erős szaglásuk van, hogy már néhány molekulát is észlelhetnek egy szobában, ráadásul már alkalmazták őket olyan betegségek kimutatására, mint a tbc és a cukorbetegség.

Az Egyesült Királyságban egy Susana Soares nevű terméktervező egy egyszerű módszert hozott létre, amivel a méhek több betegséget, köztük a rákot is gyorsan felismerhetik. Egy üvegkészülékről van, az úgynevezett Bee's, ami egy nagy kamrával és egy kisebb, összekapcsolt kamrával rendelkezik. Miután megtanították a méheket arra, hogy egy adott kémiai szaghoz hozzárendeljenek egy élelmiszerjutalmat, a rovarok egy nyíláson keresztül bekerülnek a diagnosztikai eszközbe. A betegek ezután egyszerűen befújnak a kisebb rekeszbe, majd várni kell, hogy összegyűlik-e egy raj a lehelet hatására – ami valamilyen betegséget jelezhet.

Kutyák

Nyilvánvaló, hogy a kutyáknak is szerepelnie kell a listán, mivel a szaglásuk becslések szerint akár 100 ezerszer jobb, mint az embereké, ezért nem feltétlen meglepő, hogy a rákot is kiszagolják. Az állatok a kilélegzett anyagokban, például a leheletben és a vizeletben is felismerik a rákos sejteket, ráadásul még akkor is képesek kiszagolni a betegséget, amikor az még nem terjedt el az eredeti kiindulási helyéről.

A kutatók több kutyát is arra képeztek ki, hogy a rákot a leheletből, a plazmából, a vizeletből és a nyálból is felismerjék. Ehhez körülbelül 300 mintára volt szükség, hogy megtanulják és felismerjék a szagot, hogy aztán új, eddig nem látott mintákra is alkalmazni tudják a tudásukat.

Míg egyes kutatásokban közvetlenül a rák kimutatására használják a kutyákat, más kutatók az állatok képességeit tanulmányozzák, hogy megalkothassanak egy olyan mechanikus orrot, amely ugyanúgy képes lehet a betegség kimutatására.

Sáskák

A sáskákon előszeretettel kísérleteznek a kutatók, többek között robbanóanyagok felderítésére is tesztelték őket. Nemrég viszont az is kiderült, hogy képesek kiszagolni a rákos sejteket is.

A tudósok bebizonyították, hogy a sáskák a szaglásuk segítségével képesek megkülönböztetni az egészséges emberi sejteket a rákos sejtektől – mindez lehetőséget adhat a betegség korábbi felismerésére, javítva a gyógyulás esélyeit.

Ráadásul a rovarok ki tudják választani az egyes rákos sejtvonalakat is, ami arra utal, hogy a rák típusa, valamint a rák jelenléte is kimutatható. A szakértők szerint, ha sikerül kitalálni, hogyan lehet a képességet az orvosi eszközökben hasznosítani, az hatalmas lehetőség lehet a jövőben.

A sáskaérzékelés – amelyet az agyi aktivitásukban bekövetkező, elektródák által érzékelt változások alapján mértek – megbízhatónak, érzékenynek és gyorsnak bizonyultak; nem mellesleg néhány ezredmásodperc alatt történt. A kutatás eredményeiről részletesen itt írtunk.

Férgek

A kutatásban szereplő férgek közönséges orsóférgek voltak, amelyek az 1 milliméter hosszúságot sem haladják meg. Úgy tűnik, kifejezetten érdeklődnek a rákos sejtek iránt, különösen, ha éhesek. A kísérlet során a tudósok körülbelül 50 férget helyeztek a mikroszkóp alá, egészséges emberi sejtekkel és rákos sejtekkel együtt. És mint kiderült, a férgek körülbelül 70%-a a rákos sejtek felé vette az irányt.

Azt még nem tudni, hogy a rákos sejtek miért vonzóak a férgek számára, de a tudósoknak van egy elméletük: a sejtek szerintük olyan szagmolekulát bocsátanak ki, amely a rothadt almáéhoz hasonló.

A következő kutatásokban a kutatók azt fogják vizsgálni, hogy az orsóférgek képesek-e kimutatni a rákot a vizeletben és a leheletben.

(Via)

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk