A Ceres törpebolygó
Fotó: Shutterstock

A legrégebben felfedezett törpebolygó felszíne szinte kizárólag vízből áll

Egy új tanulmányból kiderült: a Ceres nevű törpebolygó kérge több mint 90 százalékban vízjégből állhat, írja a Science Alert.


A Cerest 1801-ben fedezte fel Guiseppe Piazzi, aki kezdetben azt hitte, új bolygóról van szó, az égitestet viszont később aszteroidának nyilvánították. A bolygódefiníció 2006-os frissítése óta – a Plutóhoz hasonlóan – törpebolygónak minősül, de esetében az aszteroida státusz is megállja a helyét – már csak azért is, mert a Mars és a Jupiter közötti fő aszteroidaövben helyezkedik el.

Az nem újdonság, hogy a Ceres felszínén vízjég található, ám a tudósok eredetileg úgy becsülték, hogy ennek aránya maximum 30 százalékra tehető. Az elmélet szerint ugyanis ha a teljes felszín vízjégből állna, akkor fokozatosan deformálódna, simábbá és sekélyebbé válna.

Az emberek korábban azt gondolták, hogy ha a Ceres nagyon jeges, akkor a kráterei az idő múlásával gyorsan deformálódnak, mint a gleccserek a Földön, vagy mint a ragacsos, folyó méz. Szimulációinkkal azonban megmutattuk, hogy a jég sokkal erősebb lehet a Ceresen, mint azt korábban hittük, mert szilárd kőzet is található benne

– mondja Mike Sori, az amerikai Purdue Egyetem geofizikusa.

Ceres

A Dawn űrszonda a Ceres közelében (illusztráció)

Fotó: Shutterstock

Az egyetem munkatársai a 2007-től 2018-ig tartó Dawn-misszió során összegyűjtött adatok alapján készítettek szimulációkat a Ceresen uralkodó viszonyokról, és arra jutottak, hogy a felszín közelében az eddig becsültnél sokkal több vízjég található.

Mindez a jégben található szennyeződésnek köszönhető: viszonylag kevés kőzet is elég ahhoz, hogy stabillá tegye a jégpáncél szerkezetét, amely így nem képes elolvadni.

Az a tény, hogy a törpebolygó felszínét több mint 90 százalékban víz alkothatja, a kutatók szerint értékes bepillantást enged a többi jéggel borított világba. Márpedig ilyenből kifejezetten sok van a Naprendszerünkben – elég, ha az Europára vagy épp a Charonra gondolunk.

A figyelmetekbe ajánljuk