Alexis Quintana, a spanyolországi Alicantei Egyetem asztrofizikusa a Tejútrendszerben bekövetkező szupernóva-robbanások gyakoriságát vizsgálta. Az eredményekből kiderül, hogy a robbanások összhangban vannak a késő ordovícium és a késő devon földtörténeti időszakok kihalási eseményeivel, írja a Science Alert.
Az ordovícium és a devon olyan földtörténeti időszakok, melyekhez jelentős kihalási események köthetők, a szupernóva-robbanások pedig a világegyetem legintenzívebbrobbanásai közé tartoznak.
Ha egy hatalmas csillag szupernóvaként robbanna fel a Föld közelében, az eredmények pusztítóak lennének az életre nézve. Ez a kutatás viszont most azt sugallja, hogy ez már megtörténhetett
– magyarázza Nick Wright asztrofizikus, az angliai Keele Egyetem munkatársa.
Figyelmedbe ajánljuk! A tudósok sem értik: furcsa rádiójeleket fogtak be egy halott galaxisból
Illusztráció – szupernóva-robbanás.
Fotó: Shutterstock
Kiszámítottuk a Földhöz közeli szupernóvák arányát, és úgy találtuk, hogy az összhangban van a bolygónkon bekövetkezett tömeges kihalási események arányával. A szupernóvák a Napunk tömegének több mint nyolcszorosát kitevő csillagok normális életciklusának részei. A nagyobb példányok viszonylag rövid ideig élnek – több millió, nem pedig több milliárd évig (...). Amint elfogy a magjukban lévő anyag, instabillá válnak és végül felrobbannak
– tette hozzá Wright.
Az ordovícium és a devon kihalása 445 millió, illetve 372 millió évvel ezelőtt következett be, és mindkettő a Földön akkoriban élő fajok többségét kiirtotta. Mindkettő az ózonréteg jelentős csökkenésével járt együtt.
Olvasd el ezt is! Genetikai hiba miatt halhattak ki a neandervölgyiek
Ahhoz, hogy egy szupernóva elpusztítsa a Földet, viszonylag közel kell lennie a Naprendszerhez. Szerencsére jelenleg nincsenek olyan csillagok a közelben, amelyek a közeljövőben felrobbannának.
