Szemöldök.

Közelebb kerültünk a titokhoz: ezért ilyen furcsa az emberek szemöldöke

A szemöldök az emberi test egyik legérdekesebb, mégis legfeltérképezetlenebb része, azonban néhány kutató most áttörő eredményt érhetett el ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.


Az mindig is természetes volt, hogy az embereknek van szemöldökük, azt azonban senki nem érti, hogy miért olyan alakúak vagy színűek, mint amilyenek. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy néhány európai kutató közelebb került a szemöldökformák titkaihoz.

Tanulmányunk jelentősen javítja az emberi szemöldök megjelenésére vonatkozó genetikai ismereteket azáltal, hogy az ismert gének számát négyről hétre növeli, és új célpontokat szolgáltat a jövőbeli funkcionális vizsgálatokhoz

– mondja Manfred Kayser molekuláris biológus, a hollandiai Rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának munkatársa.

Ez is érdekelhet: Az arcunk sokkal több érzelmet közvetít, mint az fel tudnánk fogni

A kutatásban 9 948 ember vett részt, akik 4 különböző ősi vonalra oszlottak, köztük európai, brit, amerikai és ausztrál származásúakra.

A vizsgálat során a szakemberek három, korábban nem ismertetett gént azonosítottak, amelyek az európai származásúak szemöldökvastagságához lehet kötni. Ezek az SOX11, MRPS22 és a SLC39A12.

Emellett két másik génre (SOX2 és FOXD1) is figyelmesek lettek, amelyeket a nem európaiakra vonatkozó korábbi szemöldökkutatások során már felfedeztek.

Sőt, a kutatók szerint a már korábban is ismert EDAR és a FOXL2 viszont nem mutatott bizonyítható hatást az európaiaknál.

Azzal, hogy kimutattuk, hogy a szemöldök variációját a kontinentális populációkban közös és eltérő genetikai tényezők egyaránt meghatározzák, eredményeink hangsúlyozzák, hogy a különböző felmenőkkel rendelkező populációk tanulmányozására van szükség az emberi tulajdonságok genetikai alapjainak feltárásához, beleértve, de nem kizárólag a fizikai megjelenést

– mondja Kayser.

A kutatók továbbá kiemelték, hogy az emberi szemöldök vastagságát nem a párválasztás vagy a túlélési ösztön alakítja, hanem egy jelenleg nem ismert, semleges tulajdonság.

Forrás: Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk