Nadrág mréőszalaggal
Fotó: Shutterstock

7 tipp, hogy a sikeres fogyás után ne settenkedjenek vissza a kilók

rki, aki valaha is sikeresen adott már le kilókat, tudja, hogy az igazi erőpróba a súly visszaszerzésének elkerülése. Több tanulmány is kimutatta, hogy a fogyókúra módszerétől függetlenül elegendő 1 év, hogy a megszabadult kilók 30-65%-a visszasettenkedjen a testünkre. Hogy ezt elkerüljünk, mutatunk 7 szakértők által ajánlott trükköt, amellyel mindez hosszú távon is elkerülhető.


1. Legyünk rugalmasak!

Fontos megértenünk, hogy az egészséges testsúly fenntartása egész életen át tartó menedzselést igényel. A Sciencealert írása is hangsúlyozza, hogy ne érezzük magunkat bűnösnek, ha van egy-egy botlásunk. Ehelyett készítsünk terveket arra, hogy motiváltan és lehetőleg minél hamarabb visszatérjünk a helyes útra. Ha például úgy alakult, hogy a hétvégén túl sokat ettünk, a következő hétre néhány extra sétát iktassunk be a programba.

2. Tervezzünk előre szünetekkel!

Ismerjük fel, hogy lesznek fennakadások a súlykezelési erőfeszítéseiben, többek között ilyenek lehetnek az ünnepnapok, esküvők és születésnapi partik. Tervezzük meg, hogyan tudjuk ezeket a zavarokat sikeresen áthidalni. Például, ha előre leadunk néhány plusz kilót, azzal kiigazíthatjuk az ilyen alkalmak során esetlegesen felszedett kilókat.

Ezt is olvasd el: Akár meg is duplázhatja fogyásunk eredményét, ha megváltoztatjuk étkezéseink időpontját

3. Legyünk büszkék az eredményekre!

S\u00falyz\u00f3k, m\u00e9rleg mellett gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6k egy asztalon

Fotó: Shutterstock

A testsúlyunk természetesen idővel ingadozik. Pont ezért fontos, hogy büszkeség töltsön el minket, ha elértünk bármilyen kis célt. A kutatások azt is kimutatták, hogy azok, akik inkább arra koncentrálnak, hogyan érhetik el céljaikat – az eredményre való rágörcsölés helyett – nagyobb valószínűséggel ragaszkodnak a fogyás fenntartásához kapcsolódó viselkedési formákhoz. Ennek az lehet az oka, hogy kevésbé befolyásolják őket a visszaesések.

4. Szokások kialakítása!

A kialakított szokásokat vélhetően kevésbé befolyásolják a motivációnk természetes ingadozásai. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, amikor nem érünk rá, a fogyás érdekében bevezetett szokásokat könnyebb betartani.

Ez is érdekelhet: Ez a tévhit lehet a sikeres fogyás ellensége?

5. Legyünk aktívak!

Egy kutatás megállapította, hogy a fizikai aktivitás volt a legfontosabb tényező a súlyuk megtartásában. A legjobb fizikai aktivitás a fogyás fenntartásához az, amit a legjobban élvezünk, hiszen ezen aktivitásoknál nagyobb a motivációnk is. Ha pedig egy általános számra vágyunk, a kutatások szerint a fogyás fenntartásához legalább heti 4 óra testmozgásra kell törekedni.

6. Mérjük meg magunkat rendszeresen!

A testsúly akár 1-2 kg-ot is ingadozhat a hét folyamán. A folyamatos mérés segít nyomon követni a súlyt, és megértenünk, hogy kell-e változtatnunk aktuálisan az étrenden, testmozgási szokásain.

7. Reggelizzünk mindig és koncentráljunk a rostokban gazdag ételekre!

Egy felmérés szerint a súlyukat megtartó emberek közel 97%-a számolt be arról, hogy minden nap reggelizik. Egy másik tanulmány azt is megállapította, hogy akik naponta sok zöldséget és magas rosttartalmú ételeket – például teljes kiőrlésű kenyeret, barna rizst és zabot – fogyasztottak, nagyobb valószínűséggel kerülték el a súlyvisszaszerzést.

Ez a cikk eredetileg a The Conversation című folyóiratban jelent meg.

A figyelmetekbe ajánljuk