A test emlékszik arra is, amit már rég elengedtünk (x)
Nem fiatalodni akarunk. Működni akarunk. Hosszan. Ami nem gyors, attól még nem rossz. Így fenntartható. Ez a lassú működés intelligenciája, a Hamu és Gyémánt reflektív longevity testtudat rovata az időről, a terhelhetőségről és arról, hogyan változik a testünk, amikor már nem gyors eredményeket, hanem élhető éveket keresünk. Nem tanácsokat ad, nem trendeket követ, nem optimalizál. A testet nem projektként, hanem élettapasztalatként kezeli. Arról szól, hogyan hordozza a test a döntéseink lenyomatait, mikor kér lassítást, és mi történik akkor, amikor végre meghalljuk. Szakértőnk Goda Gábor, vegyészmérnök.
Ha belenézel a szemedbe, azt látod, hogy csillog, vagy már lehet, egy kicsit megfakult. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy ha figyelsz, észreveszed. Az a fény, ami néha könnyed, néha fáradt.
Az íriszen apró rajzolatok, foltok, amik talán mindig is ott voltak, csak eddig nem nézted ilyen közelről.
Ha egy pillanatra nem azt nézed, hogy „hogy nézek ki”, hanem azt, hogy „mi van mögötte”, akkor elkezd kirajzolódni valami egészen más.
Mintha egy régi bakelit lemezt tartanál a kezedben.
Barázdák. Finom, egymásba futó vonalak. Egyik sem véletlen. Mindegyik egy lenyomat.
És ha lenne egy tű, amit ráengednénk erre a lemezre, megszólalna a te zenéd.
Nem az, amit mesélsz magadról. Hanem az, ami ténylegesen bele lett írva.
És most menjünk bele abba, hogy mi van ezekben a barázdákban.
Minden, ami eddig veled történt nem csak „élmény”. Nem csak pszichológia. Hanem konkrét, mérhető, biokémiai folyamat.
Egy reakció. Egy minta. Egy panel, ami lefutott. És ami nem tűnt el.
Vegyük az első egyszerű példát! Stressz.
Amikor egy helyzet feszültséget okozott – mondjuk az a bizonyos házi feladat, amit régebben nem írtál meg –, a szervezet nem filozofál. Nem gondolkodik. Reagál.
Aktiválódik a hipotalamusz–mellékvese tengely, az úgynevezett HPA-tengely. A hipotalamusz hormont bocsát ki, amire a mellékvesében kortizol felszabadulást indít.
Ezzel párhuzamosan aktiválódik a szimpatikus idegrendszer, adrenalin és noradrenalin kerül a keringésbe.
Ez az egész egy komplex biokémiai válasz: nő a vércukorszint (glükóz mobilizáció), fokozódik a glikogenolízis, nő a pulzus, emelkedik az izomtónus, az idegrendszer élesebbé válik.
Ez egy teljes testre kiterjedő reakció.
Ha ez egyszer történik, a rendszer visszaáll. Ha sokszor történik, a rendszer tanul.
A sejtek receptorainak érzékenysége megváltozik. Az idegrendszeri pályák, különösen az amygdala és a prefrontális kéreg közötti kapcsolatok áthangolódnak.
Az amygdala (a „veszélydetektor”) érzékenyebb lesz, gyorsabban aktiválódik.
Ez azt jelenti, hogy legközelebb nem kell ugyanaz a helyzet. Elég egy hasonló inger, és a rendszer már futtatja is a programot.
És ez csak a stressz.
Most nézzük a szerelmet!
Amikor beleszeretsz valakibe, dopamin szabadul fel a jutalmazó rendszerben, ami eufóriát, motivációt, fókuszt ad.
Oxitocin és vazopresszin szint emelkedik, ami kötődést és biztonságérzetet épít. A szerotonin szint változása miatt megszűnhet a realitásérzék egy része. Idealizálsz.
Ez nem érzés. Ez egy neurokémiai állapot.
Amikor viszont jön a csalódás, ugyanaz a rendszer másik irányba billen: dopamin leesik, motiváció csökken, kortizol emelkedik, stressz, oxitocin rendszer „megszakad”, kötődés sérül.
Ez egy biokémiai törés.
És ez nem múlik el nyomtalanul.
A következő alkalommal a rendszer már nem „szűz”. A receptorok, az idegpályák, a hormonális válaszok már egy korábbi mintázat szerint működnek.
Gyorsabban reagálnak. Óvatosabbak. Vagy éppen túlreagálnak.
És ez így épül rétegről rétegre. Az idegrendszerben szinaptikus megerősödés történik.
Amit sokszor átélsz, az a pálya „könnyebben járható” lesz.
Kevesebb inger is elég, hogy aktiválódjon. A hormonrendszerben visszacsatolási hurkok alakulnak ki. A kortizol szabályozása módosulhat, a stresszválasz gyorsabban indul és lassabban cseng le. Az enzimrendszerek alkalmazkodnak. A neurotranszmitter anyagcsere mind finomhangolódik a gyakori állapotokhoz.
Ez az egész egy tanulás. Csak nem tudatos. Sejtszintű.
És közben te továbblépsz. Azt mondod: „ez már nem számít”; „túl vagyok rajta”; „elengedtem”. És ez igaz is. Fejben.
De a rendszer nem felejt.
Olyan ez, mint amikor egy deszkába szöget versz. Beütöd. Aztán kihúzod. A szög eltűnik. A lyuk ott marad. És ez a lyuk nem fáj folyamatosan. Nem is mindig látszik. De amikor egy új „szög” közel kerül hozzá, sokkal könnyebben találja meg a helyét.
Ezért van az, hogy bizonyos helyzetekre nem „arányosan” reagálsz. Nem azért, mert gyenge vagy. Hanem mert a barázda mély. A bakelit már le van kopva. És a tű, amikor rákerül... Csak lejátszik.
A tested nem felejt.
A tested emlékszik arra is, amit te már rég elengedtél.
Goda Gábor okleveles vegyészmérnök, a Synbiotic Laboratory kutatás-fejlesztő vállalat alapítója, tulajdonosa és ügyvezetője, valamint a Draconic Technology Kft. gyártásvezető vegyészmérnöke. Munkája az egészségipari kutatás-fejlesztés és az étrend-kiegészítők tudományos megalapozásának határterületén mozog: olyan hatóanyag- és formulációs rendszerekkel foglalkozik, amelyek célja a biológiai hasznosulás és a szervezeti működés mélyebb megértése.
Kutatási fókuszában különösen a nanoemulziós rendszerek állnak – a micellák és liposzómák világa –, valamint a huminanyagok biológiai szerepének vizsgálata. Munkáját alapvetően kutatói szemlélet határozza meg: a biokémiai és anyagtudományi megközelítéseket az egészségkutatás kérdéseivel kapcsolja össze, új modelleket és működési összefüggéseket keresve.
Szakmai érdeklődése túlmutat a klasszikus formulációs fejlesztéseken: az egészség és a szervezeti működés rendszerszintű értelmezése foglalkoztatja. Írásaiban és kutatásaiban gyakran azokra a kérdésekre keresi a választ, amelyek a modern életmód, a biológiai alkalmazkodás és a hosszú távú egészség kapcsolatát vizsgálják.
Olvasd el ezt is!