A lassú működés intelligenciája Goda Gábor vegyészmérnökkel (x)
Nem fiatalodni akarunk. Működni akarunk. Hosszan. Ami nem gyors, attól még nem rossz. Így fenntartható. Ez egy reflektív longevity testtudat rovat az időről, a terhelhetőségről és arról, hogyan változik a testünk, amikor már nem gyors eredményeket, hanem élhető éveket keresünk. Nem tanácsokat ad, nem trendeket követ, nem optimalizál. A testet nem projektként, hanem élettapasztalatként kezeli. Arról szól, hogyan hordozza a test a döntéseink lenyomatait, mikor kér lassítást, és mi történik akkor, amikor végre meghalljuk. Ez a lassú működés intelligenciája. Szakértőnk Goda Gábor, vegyészmérnök.
Minden reggel, amikor belenézel a tükörbe, természetesen magadat látod. Ez a legegyszerűbb válasz. Az arcod, amit megszoktál. A szem, ami ugyanaz, mint tegnap. A haj, amit megigazítasz, mielőtt kilépsz az ajtón. Egy gyors ellenőrzés, egy automatikus mozdulat, és már mész is tovább a napba.
De van egy másik verzió is. Az, amikor nem csak ránézel, hanem tényleg belenézel. Nem sietsz el. Nem csinálsz közben semmit. Ott maradsz egy fél percre. Egy percre. És hagyod, hogy egy kicsit „feljöjjön” minden.
Először csak furcsa. Aztán kellemetlen. Aztán érdekes.
Mert ahogy nézed magad, valami elkezd megmozdulni benned. Nem látod, mégis ott van. Egy érzés. Egy régi kép. Egy mondat, amit valaki egyszer mondott. Egy helyzet, amit már rég elfelejtettél. Aztán jönnek sorban. Nem kérdezed, csak jönnek.
És egyszer csak rájössz, hogy nem egy arcot nézel.
Hanem egy történetet.
A tested nem csak azt mutatja, aki most vagy. A tested egy döntéstörténet. És emlékszik arra is, amit te már rég elengedtél.
És ha ezt komolyan vesszük, akkor tényleg a legelején kell kezdeni.
Vannak, akik azt mondják, hogy a lélek már a születés előtt választ. Testet. Életet. Körülményeket. Hogy mennyire igaz, nem tudjuk. De gondolatnak erős. Legyen ez a nulladik döntés. Egy olyan döntés, amire nincs rálátásunk, mégis meghatároz.
Aztán megszületünk. És jön egy időszak, amire nem emlékszünk, mégis talán az egyik legmeghatározóbb. Az első hónapok. Az első reakciók. Megnyugtatnak vagy nem. Felvesznek vagy nem. Biztonság van vagy feszültség.
Ezek nem emlékek formájában maradnak meg, hanem mint érzések. Mint alapbeállítások. Mint az, hogy a világ „jó hely” vagy „nem annyira jó hely”. Ez még mindig a nulladik döntések világa.
És aztán elkezdődik az élet, amire már emlékezünk is.
Óvoda. Az első valódi konfliktusok. Az első „nem akarom”. Azt a zoknit biztos nem veszem fel. És ez kívülről nevetséges. De belül? Az egy teljes rendszerellenállás. Ha mégis rád adják, jön a sírás. A düh. A feszültség. És nem azért, mert a zokni számít. Hanem mert ott tanulod meg, hogy van-e hatásod a világra.
Aztán jön az iskola. És vele együtt az összehasonlítás: „Bezzeg ő…” ; „Miért neki sikerül?”; „Én miért nem?”
És közben elkezded magad definiálni. Nem csak úgy, ahogy vagy, hanem ahogy másokhoz képest vagy. Szépen, lassan felépül egy énkép. Egy olyan, amiről azt hiszed, hogy te vagy. Miközben nagyrészt csak visszatükröződés.
A serdülőkor az első igazi hullámok kora. Az első nagy „igenek” és „nemek”. Az első szerelem, ami mindent visz. Az első csalódás, ami ugyanúgy mindent visz. Akkor ezek nem szimplán csak tapasztalatok. Akkor ezek a világod közepe.
És közben pakolsz. Pakolod a döntéseket. A reakciókat. A helyzeteket. A kimondott szavakat és a lenyelt mondatokat. A sikereket, amik megerősítettek, és a kudarcokat, amik csendben átírtak benned valamit.
Mire eljutsz oda, hogy felnőttnek hívod magad, már egy elég komoly puttony van a hátadon. A ballagáson csak egy pogácsa, egy érme volt a vállon lévő kistáskában. De a lelkedben? Hatalmas a batyu.
Most állj meg egy pillanatra!
Gondolj vissza egy helyzetre. Egy olyanra, ami akkor hatalmas problémának tűnt. Mondjuk arra, amikor nem írtad meg a házit. Vagy amikor 9-re haza kellett érned, és nem értél haza időben. Ma már mosolyogsz rajta. „Milyen gondtalan évek voltak.”
De akkor? Akkor az stressz volt. Szorongás. Gyomorgörcs. Az, hogy „mi lesz most”. Egy teljes testi reakció. Egy kortizol-löket. Egy megfelelési kényszer.
Ez nem tűnt el.
Ugyanez igaz az első szerelemre. Az első „már nem szeretlek” vagy „megcsaltak”. Ezek nem történetek voltak. Ezek megélések voltak. És minden egyes ilyen helyzet hagyott egy lenyomatot.
Van egy furcsa dolog, amire ritkán gondolunk.
Nem csak az számít, hogy mi történt velünk. Hanem az is, hogy mit nem éltünk meg.
Azok a mondatok, amiket nem mondtunk ki. Azok a helyzetek, amikből elmenekültünk. Azok a döntések, amiket nem mertünk meghozni. Amikor feláldoztunk egy álmot, a biztonságos sablonért.
A test nem csak a történéseket tárolja. Hanem a meg nem történéseket is.
Mert minden elnyomott reakció, minden visszatartott szó, minden „majd legközelebb” ugyanúgy végigfut a rendszeren. Csak nem kifelé végez pillangó effektust, hanem befelé.
Ezek befelé fordított történetek sokszor mélyebb barázdát hagynak, mint azok, amiket megéltünk. Életünk végén, amikor már nincs időnk vagy lehetőségünk, soha nem azt bánjuk meg amit megcsináltunk, hanem azt, amit nem.
És most menjünk vissza a tükör elé!
Ott állsz. Nézed magad. És ha egy kicsit máshogy nézel, elkezded látni a részleteket.
A mosolygödör a szád mellett. Az nem csak egy ránc. Az rengeteg nevetés. Rengeteg könnyed pillanat. Az, ahogy az élethez álltál bizonyos helyzetekben.
A homlokodon a vonalak. Azok nem csak az idő. Azok gondolatok. Megoldandó helyzetek. Feszültség. Felelősség. Azok az esték, amikor még ment az agyad, pedig már aludni kellett volna.
A szemed alatti táskák. Nem csak az alváshiány. Hanem azok az időszakok, amikor túltoltad. Amikor többet adtál, mint amennyi volt. Amikor nem álltál meg, pedig lehet, hogy kellett volna.
Ezek csak a látható dolgok. Mert a nagy része nem látszik. Csak működik.
Minden ott van. Minden egy lenyomat.
A test nem felejt. A test emlékszik arra is, amit te már rég elengedtél.
Erről fogunk beszélni ebben a rovatban biokémiai szempontból. A test működése folyamat. Hogyan alkalmazkodsz, mikor fáradsz el, mit jelent hosszú távon együtt élni a saját biológiáddal. Ebben a rovatban nem szakértőként beszélek, hanem veled gondolkodom a testről, mint egy időben létező rendszerről.
Várlak.
Goda Gábor okleveles vegyészmérnök, a Synbiotic Laboratory kutatás-fejlesztő vállalat alapítója, tulajdonosa és ügyvezetője, valamint a Draconic Technology Kft. gyártásvezető vegyészmérnöke. Munkája az egészségipari kutatás-fejlesztés és az étrend-kiegészítők tudományos megalapozásának határterületén mozog: olyan hatóanyag- és formulációs rendszerekkel foglalkozik, amelyek célja a biológiai hasznosulás és a szervezeti működés mélyebb megértése.
Kutatási fókuszában különösen a nanoemulziós rendszerek állnak – a micellák és liposzómák világa –, valamint a huminanyagok biológiai szerepének vizsgálata. Munkáját alapvetően kutatói szemlélet határozza meg: a biokémiai és anyagtudományi megközelítéseket az egészségkutatás kérdéseivel kapcsolja össze, új modelleket és működési összefüggéseket keresve.
Szakmai érdeklődése túlmutat a klasszikus formulációs fejlesztéseken: az egészség és a szervezeti működés rendszerszintű értelmezése foglalkoztatja. Írásaiban és kutatásaiban gyakran azokra a kérdésekre keresi a választ, amelyek a modern életmód, a biológiai alkalmazkodás és a hosszú távú egészség kapcsolatát vizsgálják.
Olvasd el ezt is!