Új ősi madárfajt találtak, amelynek farka kétszer hosszabb volt a testénél
Egy kivételes állapotban megmaradt madárfosszília alapján új fajt azonosítottak a paleontológusok. A 121 millió éves állat testméretéhez képest szokatlanul hosszú farktollakat viselt, amelyeknek feltehetően látványos párválasztási rituálékban lehetett szerepük.
A kutatók Plumadraco bankoorum néven írták le azt az új madárfajt, amelynek fosszíliája 121 millió évvel ezelőttről maradt fenn. Az állat valószínűleg az Enantiornithes madárcsoportba tartozott, amely a kréta időszakban élt, majd a dinoszauruszokkal együtt tűnt el a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás után.
A madár csőrtől faroktőig mindössze körülbelül 15 centiméter hosszú volt, nagyjából akkora, mint egy amerikai vörösbegy. Ami igazán figyelemre méltóvá teszi, az a két díszes farktolla: ezek majdnem kétszer olyan hosszúak voltak, mint maga a test. Alex Clark, a tanulmány vezető szerzője szerint ezek a fosszilis madaraknál valaha talált, testarányosan leghosszabb farktollak közé tartoznak.
A fosszíliát a kínai Shandong Tianyu Múzeumban őrizték, ahol Clark is felfigyelt rá. Elmondása szerint először csak elsétált mellette, majd a hosszú farktollak láttán vissza kellett néznie. Mivel a madarak párválasztási viselkedése és látványos bemutatói is foglalkoztatják, rögtön arra gondolt, hogy ezek a tollak okkal voltak ilyen díszesek.
A vizsgálatokhoz tömegspektrométert is használtak, hogy a fosszíliában kimutatható kémiai összetételek alapján következtessenek a tollazat egykori színére. Az eredmények szerint valószínűleg sötétbarnák vagy feketék lehettek, a tollak végein pedig irizáló, kékes fény is megjelenhetett. Ez utóbbit nem pigmentek, hanem a sejtekben lévő fehérjék szerkezete okozta, vagyis hasonló optikai jelenségről lehetett szó, mint amit ma is látunk több madárfajnál. Clark szerint a lelet erős érv amellett, hogy a hímek már 121 millió évvel ezelőtt is pompás tollaikkal próbálhatták lenyűgözni a nőstényeket.
A toll felépítése teljes hosszán változik, ami mozgás közben eltérő kilengést vagy vibrálást eredményezhetett. A központi tartóelem, vagyis a rachis a toll vége felé haladva egy ponton teljesen megszűnik; hasonló mintázatok mai madaraknál is előfordulnak. A kutatók szerint mindez arra utal, hogy a Plumadraco hosszú farktollai mozgás közben is látványosak lehettek. A modern madarak közül a pávák kínálnak jó párhuzamot, bár náluk nem valódi farktollakból, hanem faroktájéki fedőtollakból áll össze díszes ismertetőjelük. Ezeket rezegtetni tudják, és a Plumadraco tollainak szerkezete alapján hasonló, figyelemfelkeltő mozgás képzelhető el ennél az ősi madárnál is.
Clark az IFLScience-nek úgy fogalmazott, hogy 121 millió évvel ezelőtt egy hím Plumadraco a saját testhosszának kétszeresét kitevő farktollat húzhatott maga után csak azért, hogy lenyűgözze lehetséges párjait.
Olvasd el ezt is!