130 kilós gepárdok uralták egykor Eurázsiát
Fotó: Shutterstock

Illusztráció.

130 kilós gepárdok uralták egykor Eurázsiát

A kihalt nagymacska fajta, az Acinonyx Pleistocaenicus a valaha élt legnagyobb gepárdfaj – derült ki egy erre vonatkozó friss kutatásból.



A kutatók nemrég azonosították a világ valaha volt legnagyobb gepárdfajtáját, miután elemezték az általuk talált behemót lény koponyájának kövületeit. A hatalmas ragadozó olyan nehéz volt, mint a ma élő legnagyobb macskafélék, és több mint háromszor olyan nehéz, mint a ma élő gepárdok – írja a LiveScience.

Az Acinonyx Pleistocaenicus fajta körülbelül az 1,3 millió évvel ezelőtti időszaktól kezdve 500 ezer évvel ezelőttig barangolt Eurázsiában.

Az állatról először 1925-ben írtak feljegyzést az észak-kínai Sanhszi tartományban egy ott talált részleges alsó állcsont alapján.

Az új tanulmányban a kutatók ezeket a maradványokat a Kínából nemrég felfedezett kövületekkel együtt elemezték és megbecsülték az állat súlyát a koponya hossza, a moláris fog magassága, valamint a koponyát és a gerincet összekötő csontos szerkezet szélessége alapján, amely az emlősök testtömegének azonosításakor jól bevált módszer.

Arra jutottak, hogy a megtalált példány valószínűleg több mint 130 kilogrammot nyomott, összességében pedig elérhette a 190 kilogrammot is – méretében és súlyában hasonló egy mai tigrishez vagy oroszlánhoz. Jelentősen nehezebb volt, mint a modern afrikai gepárdok, amelyek körülbelül 34-64 kilogrammot nyomnak.

Az újonnan elemzett kövületek között szerepelt két állkapocs, vagyis a teljes felső állcsont – ezeket a leleteket 2021-ben tártak fel az északkelet-kínai Liaoning tartományban található Jinyuan-barlangban. Elemezték továbbá a koponya egy részét is, amelyet még az 1930-as években tártak fel a pekingi Zhoukoudian-barlangrendszerből. Ezt korábban tévesen azonosítottak egy őskori hiéna koponyájaként. Mindhárom példányt körülbelül 780 ezer évvel ezelőttre, a pleisztocén korszakra (2,6 millió évtől 11,7 ezer évvel ezelőttig) datálták.

A csapat ezeket a kövületeket a korábban említett „Acinonyx Pleistocaenicus”-ként azonosította, köszönhetően az állatok jellegzetes magas, vastag falú koponyájának és szokatlanul széles orrának, valamint további árulkodó jellemzőknek.

A kutatók azt is megállapították, hogy a kihalt óriásgepárdok anatómiailag figyelemre méltó hasonlóságot mutatnak a modern afrikai gepárdokkal. Például az óriásgepárdok fogainak elrendezése és az orr mögötti csontos tér megegyezik a modern gepárdok egyedi jellemzőivel.

A figyelmetekbe ajánljuk