vaddisznó
Fotó: Shutterstock

Szupersertések inváziója fenyegeti az Egyesült Államokat

A nem túl távoli jövőben horrorfilmbe illő invázió valósulhat meg az Egyesült Államok északi részén. Egy új tanulmány szerint ugyanis a Kanadában élő, a kutatók által „szupersertésnek“ hívott vaddisznók hamarosan áttörhetnek a határon – és mindent felfalnak, ami az útjukba kerül.



A házisertéssel keresztezett, Kanadában élő vaddisznófajnak (Sus scrofa domesticus) „magas a szaporodási rátája, igen mozgékony, nagy a terjeszkedési képessége”, és a hideggel szemben is rendkívül ellenálló – mondta a Field & Stream vadászmagazinnak Ryan Brook, a tanulmány társszerzője, a kanadai Saskatchewan Egyetem professzora.

A május 9-én a Biological Invasions című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Brook és társai által „szupersertésnek“ nevezett vadállatok idővel átléphetik a határt Észak- és Dél-Dakotába, Montanába és Minnesotába – olyan területekre, ahol eddig egyébként egyáltalán nem éltek vaddisznók.

vaddiszn\u00f3

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

A helyzet ellenőrzésre irányuló erőfeszítések pedig közel sem biztos, hogy elegendőnek bizonyulnak majd a sertésinvázió feltartóztatására, mely „óriási károkat” okozhat a mezőgazdaságban és az ökoszisztémákban. Brook úgy fogalmazott:

Ökológiai katasztrófát fognak okozni. A kisemlősöktől kezdve az egereken, kacsákon és libákon át egészen a felnőtt szarvasokig mindent megölnek és megesznek.

Kövesd a nyakörves vaddisznót!

Hogy meghatározzák a vaddisznók Kanadában való terjeszkedésének irányát, Brook és kollégái GPS-jeladóval ellátott nyakörvet tettek a disznókra. A nyakörvek – legalábbis az a tíz darab, ami épségben túlélte a kalandot - 13 hónapon keresztül követték az állatok helyzetét. A helymeghatározási adatokat a szakértők összevetették az élőhely típusával, és létrehoztak egy modellt a sertések mozgásának szimulálására.

Mint kiderült, a sertések a vizes élőhelyeket, lombhullató erdőket és növényeket tartalmazó területeket szerették legjobban. A tanulmány szerint ez a fajta élőhely széles körben elterjedt az északi prérin és a határ mentén egyaránt. A kutatók megállapították, hogy az állatok leginkább a tavak és folyók közelében kezdtek el terjeszkedni.

Eredményeink a vaddisznók gyors és ellenőrizetlen terjeszkedésének lehetőségét mutatják Észak-Amerika északi prérin

– idézi a tanulmányt a Livescience.

vaddiszn\u00f3

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Jószomszédi viszony

Az ökológiai katasztrófa elkerülése érdekében Brook és kollégái azt javasolták, hogy olyan növényeket ültessenek a veszélynek kitett területeken, melyek kevesebb fedezéket nyújthatnak a terjeszkedő vaddisznók számára. Emellett kerítések és csapdák felállítását is javasolták az invázió elkerülésére.

A potenciális vaddisznó-horror mindenesetre egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz: a kanadai Manitoba préri tartomány egyes vaddisznópopulációi a közelmúltban mindössze két-három nap járóföldre voltak az amerikai határtól.

Ha valami nem változik hamarosan, komoly bajban leszünk. Nem lennénk jó szomszédok, ha hagynánk, hogy az Egyesült Államokban is elvaduljanak a szupersertések

– mondta Brook.

A figyelmetekbe ajánljuk