A vízórát az ókori görögök klepszüdra néven ismerték, amelynek elnevezése nagyjából „víztolvajt” jelent az Open Culture cikke szerint. Maga a találmány azonban jóval régebbi a klasszikus görög civilizációnál: használatának nyomai egészen az időszámításunk előtti 16. századig vezethetők vissza.
A mai Irak, Irán és Egyiptom területén is találtak ilyen szerkezetekre utaló bizonyítékokat, míg Indiából és Kínából kevésbé egyértelmű leletek ismertek.
A legkorábbi vízórák működése rendkívül egyszerű volt. Egy edényből egy apró nyíláson keresztül lassan kifolyt a víz, annak csökkenő szintje pedig az idő múlását jelezte. A módszernek azonban volt egy komoly hibája: a víz nem egyenletes sebességgel távozott az edényből, ezért az ilyen szerkezetek pontossága korlátozott volt.
A problémára csak az időszámításunk előtti 3. században született igazán hatékony megoldás. Ekkor kezdte tökéletesíteni a vízórát Ktészibiosz görög feltaláló.
Ktészibiosz szerkezete már összehasonlíthatatlanul bonyolultabb volt elődeinél. Vízórájának központi eleme egy függőleges henger volt, amely egy év alatt tett meg egy teljes fordulatot. Felületén függőleges vonalak jelölték az év hónapjait, míg ívelt vízszintes vonalak mutatták a nap óráit. Az aktuális időt egy mutató jelezte, amelynek helyzetét egy vízzel töltött tartályban lebegő elem változtatta. A tartály folyamatos utánpótlást kapott egy másik víztárolóból, a rendszer kialakításának köszönhetően pedig a víz áramlását egyenletesebbé lehetett tenni. Ezzel a mutató is kiszámíthatóbb sebességgel mozgott.
A találmány egyik legérdekesebb része az automatizálása volt. Ktészibiosz egy szifont épített a szerkezetbe, amely 24 óránként leeresztette a vizet, így a rendszer emberi beavatkozás nélkül kezdhette újra a napi ciklust.
Egy vízikerék és egy egyszerű fogaskerékrendszer közben lassan forgatta az órák jelölését hordozó hengert. Erre azért volt szükség, mert az ókori görögök nappali óráinak hossza az évszakokkal együtt változott: a nappalt 12 részre osztották, így egy nyári és egy téli „óra” nem feltétlenül ugyanannyi percet jelentett. A forgó henger ezt a változást is képes volt követni.
Mindezt elektromosság, modern gépészet és természetesen digitális technológia nélkül valósították meg. Ktészibiosz vízórája így nemcsak az időmérés történetének fontos állomása volt, hanem az automatizálás egyik rendkívül korai példájának is tekinthető. A szerkezet a forrás szerint olyan pontosan működött, hogy mintegy 1800 éven keresztül nem készült nála jobb időmérő eszköz. Az igazi áttörésre egészen 1656-ig kellett várni, amikor Christiaan Huygens megalkotta az ingaórát.
A vízóra jelentősége azonban ezzel sem tűnt el a történelemből. Több mint háromezer évvel az első hasonló szerkezetek megjelenése után is jól mutatja, milyen találékony módszerekkel próbálta az ember mérhetővé tenni az egyik legmegfoghatatlanabb jelenséget: az idő múlását.
Olvasd el ezt is!