
Az kétségtelen, hogy a mi mindennapjainkat már teljesen megváltoztatta a mesterséges intelligencia megjelenése és elterjedése, de úgy tűnik, a technológiának az űrkutatásban is hasznát vehetjük. A hírek szerint ugyanis a NASA tudósai abban bíznak, hogy az MI lesz az, amivel könnyedén felvehetjük a…
2024. augusztus 2. ● Turi Dániel
A NASA mesterséges intelligencia segítségével tárgyalna az…
Turi Dániel

Az emberek többsége könnyen köti névhez az arcot, és habár nem is gondoltuk volna, ennek akár tudományos okai is lehetnek. Nemrég kísérlettel próbálták bizonyítani a kutatók, hogy az arcunk és nevünk sokkal jobban kapcsolódik egymáshoz, mint gondoltuk volna. Különös felfedezésre jutottak azzal…
2024. augusztus 2. ● Hamu és Gyémánt
Egy kutatás szerint nevünk hatással lehet arcunk formájára
Hamu és Gyémánt

Azt eddig is tudtuk, hogy a nagymértékű cukorfogyasztás kifejezetten káros hatással lehet az egészségre, de egy új tanulmány minden eddiginél veszélyesebb képet fest: eszerint ugyanis mindössze napi 10 gramm cukor is képes évekkel öregíteni a szervezetet.

A dinoszaurusz-csontvázak mindig is lázban tartották a tudósokat, hiszen rengeteg információt meg lehet tudni azokból a fosszíliákból, amik fennmaradtak. A Live Science most egy olyan, nemrégiben megtalált leletről számol be, amely egyrészt a véletlennek köszönhetően bukkant fel, másrészt pedig…
2024. augusztus 2. ● Turi Dániel
Hatalmas esőzés mosta felszínre minden idők legrégebbi…
Turi Dániel

Júniusban fedezték fel azt az átlagosnál sokkal sebesebben haladó üstököst, amelyet egy csillagászokból álló tudóscsoport próbál vizsgálni. A száguldó üstökös hamarosan a Naprendszerből kilépve bekerül a csillagközi térbe, eddig egyetlen hasonló esetet rögzítettek a modern tudomány során, 1980-ban.

Tudósok szerint fejben dől el, hogy kiből lesz olimpikon, könnyen lehet ugyanis, hogy az élsportolóknak egyszerűen másképp működik az agyuk az átlagemberekéhez képest. A sikerhez nagyban hozzájárulhat egy gén is, amellyel vagy rendelkezünk születésünkkor, vagy nem.
2024. augusztus 1. ● Hamu és Gyémánt
Olimpia 2024: eltérést figyelhetünk meg az elit sportolók…
Hamu és Gyémánt

Egy nemrég felfedezett galaxis lehet az általunk ismert univerzum legörebbje. Csillagászok számításai alapján a JADES-GS-z14-0 névre keresztelt galaxis az ősrobbanást követő 300 millió évben jöhetett létre.
2024. augusztus 1. ● Hamu és Gyémánt
Úgy tűnik, csillagászok felfedezték az ismert univerzum…
Hamu és Gyémánt

Egyre gyakrabban olvashatunk az arcápolás és a megfelelő rutin fontosságáról, valamint a fényvédő használatának kiemelt szerepéről, ám csak kevés szó esik arról, hogy valójában milyen hatással van a kék fény a bőrünkre. A ScienceAlert most összegyűjtötte a legfontosabb információkat, melyeket tudni…
2024. július 31. ● Hamu és Gyémánt
A sok telefonozás nemcsak az agyunkra, de a bőrünkre is…
Hamu és Gyémánt

Akár már amatőr csillagászati távcsővel is felismerhető a Jupiter jellegzetes légköri formációja, melyet a tudósok a legrégebbi, legnagyobb anticiklonként tartanak számon Naprendszerünkön belül. Az emberiség évszázadok óta vizsgálja a Nagy Vörös Foltot, ahol közel 680 km/órás sebességű szélviharok…
2024. július 31. ● Csáka Eszter
Megoldódni látszik a Jupiter zsugorodó Nagy Vörös Foltjának…
Csáka Eszter

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a kínai űrkutatás élen jár a Hold felfedezésében. Olyannyira, hogy az utóbbi időben közzétették azoknak a kőzetmintáknak a vizsgálati eredményeit is, melyeket még a Chang'e-5 űrszonda segítségével gyűjtöttek be 2020 decemberében. A minták pedig olyan anyagokat…

Nehéz elképzelni, hogy évezredekkel korábban is termeltek szemetet az emberek, pedig már az ókori Róma idején is léteztek szeméttelepek. A Monte Testaccio névre keresztelt nevezetesség a város fogyasztási és kereskedelmi szokásainak emlékét őrzi a mai napig, melyet bárki meglátogathat.
2024. július 31. ● Hamu és Gyémánt
A Pantheonnál is magasabb szeméthegyet építettek az ókori…
Hamu és Gyémánt

Sokakkal fordul elő, hogy hajnalban, általában három és négy óra között, akár a legédesebb álmukból is felébrednek. Bár véletlennek tűnhet, hogy pont ebben az időszakban riadunk fel, a tudománynak komoly magyarázata van a jelenségre.
2024. július 30. ● Turi Dániel
Miért riadsz fel mindig alvás közben? A tudomány tudja a…
Turi Dániel

A 2014-es év után idén költött a legtöbb gólyapár Békés vármegyében, amit elsősorban a megfelelő költőterületnek, a jó vonulási útvonalnak és a telelőterület minőségének köszönhetjük. Az idei évben a megfigyelt párok közül 320 költött sikeresen, ami összesen 1102 új fiókát jelent.
2024. július 30. ● Turi Dániel
Bébibumm a hazai gólyáknál: ezernél is több fióka született…
Turi Dániel

„A kutya az ember legjobb barátja” – tartja a mondás és ezt különböző kutatások is bizonyítják. A legutóbbi tudományos felfedezés például azt támasztja alá, hogy a négylábúak nemcsak megérzik, ha rosszkedvű a gazdájuk, de olyannyira érzékenyek, hogy át is veszik tőlük ezt az érzést.
2024. július 30. ● Turi Dániel
A kutyák kiszagolhatják, ha depressziósak vagyunk – és ez…
Turi Dániel

A NASA Messenger névre keresztelt űrszondája nem mindennapi felfedezést tett a Naphoz legközelebb eső bolygóval kapcsolatban. A mérések ugyanis azt mutatják, hogy a Merkúr felszínét tizenhat kilométer vastagságú gyémántréteg borítja, ami magyarázatot adhat arra is, hogy mitől olyan erős a bolygó…
2024. július 29. ● Turi Dániel
A NASA szerint tele lehet gyémánttal a Naprendszerünk egyik…
Turi Dániel

A szakértők szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás még mindig potenciális egészségügyi veszélyeket hordoz magában, beleértve bizonyos rákos megbetegedések fokozott kockázatát.
2024. július 29. ● Hamu és Gyémánt
Mégsem annyira egészséges a napi egy pohár vörösbor
Hamu és Gyémánt

Az állatvilág képviselői között találunk olyanokat, amik elképesztő képeségekkel bírnak: hihetetlen gyorsak, félelmetesen veszélyesek és akár több száz évig is élhetnek. A vadonban nem ritka, hogy egy-egy faj eléri a száz évet, de vannak olyanok is, akik akár sokszáz vagy ezer évig is élhetnek.
2024. július 29. ● Turi Dániel
4 állat, ami idősebb az Eiffel-toronynál – és egy, amelyik…
Turi Dániel

Bár a papaya számos jótékony hatással rendelkezik, bizonyos mellékhatásai miatt érdemes óvatosan fogyasztani!
2024. július 28. ● Hamu és Gyémánt
Jóból is megárt a sok: a papaya 6 negatív egészségügyi…
Hamu és Gyémánt

A hosszúszárnyú bálnák átlagosan 17 méter hosszúak és 40 tonnát nyomnak. Az állat csak viszonylag ritkán bukkan fel olyan helyen, ahol emberek is vannak, most azonban egy testvérpár hajózás közben találkozott egy példánnyal, ami a semmiből vetődött a hajóra, felborította azt, a két férfit pedig a…

A Joby Aviation légitaxija nemrég rekordot döntött: a hat rotorral ellátott elektromos jármű egyhuzamban 840 kilométert tett meg Kalifornia felett, és mivel ehhez csak hidrogént használt, vízen kívül semmi mást nem bocsátott ki repülés közben, írja az IFLScience.
2024. július 28. ● Hamu és Gyémánt
Áttörés: 840 kilométert repült egy hidrogénmeghajtású…
Hamu és Gyémánt

Emlékezz vissza: éppen nyaralsz, egy hatalmasat ebédeltél és készen állsz arra, hogy a medencében lubickolj. Ezt azonban a szüleid megakadályozzák, és arra kérnek, hogy várj egy kicsit mielőtt úszni mész. Ismerős? De vajon miért mondták mindenkinek ezt gyerekként? Mégis milyen tudományos alapja van…
2024. július 28. ● Hamu és Gyémánt
Végre kiderült, hogy szabad-e evés után egyből csobbanni
Hamu és Gyémánt

Régészek egy földrengést követő helyreállítási munka során egy ékírásos táblára bukkantak Alalah óvárosában.
2024. július 27. ● Hamu és Gyémánt
Régészek egy 3500 éves bevásárlólistára bukkantak
Hamu és Gyémánt

A Föld az elmúlt héten két egymást követő napon is megdöntötte a valaha mért legmelegebb átlaghőmérséklet rekordját. Ezzel egy időben az óceánok vize is minden eddiginél melegebb, írja a Futurism.
2024. július 27. ● Hamu és Gyémánt
Soha nem volt még ilyen magas a bolygónk átlaghőmérséklete
Hamu és Gyémánt

Régóta tartja magát az a városi legenda, hogy a kutyák és a gazdáik külsőleg és belsőleg is hasonlítanak egymásra. Bár eddig csak feltételeztük, hogy ez így van, egy új kutatás szerint a megállapítás helyes és tudományos alapja is van annak, hogy a négylábúak olyanok, mint a gazdák.
2024. július 27. ● Turi Dániel
Tudományos magyarázata van annak, hogy a kutyák és gazdáik…
Turi Dániel

Talán meg vagy győződve róla, hogy elég vizet iszol, de ha a nap nagy részét egy csésze kávéval az oldaladon töltöd, valószínűleg jobban ki vagy száradva, mint gondolnád. A számok nem hazudnak: az emberi test körülbelül 70%-ban vízből áll, és ebből akár két és fél litert is elveszítünk naponta a…
2024. július 26. ● Hamu és Gyémánt
5 jel, ami szerint nem fogyasztasz elegendő vizet
Hamu és Gyémánt

Pár évtizeddel ezelőtt hivatalosan is kihaltnak tekintették az aranysakálokat, miután az utolsó magyarországi egyedet a források szerint 1942-ben kilőtték. Köszönhetően a visszatelepítési folyamatoknak és a faj megmentésének érdekében hozott döntéseknek, ma már az ország 86 százalékában újra…

A földi élet kialakulásának egyik alapfeltétele az oxigén volt, amit elsősorban növények és planktonok termelnek. Csakhogy egy friss kutatás szerint a Csendes-óceán mélyén olyan fémtartalmú kőzeteket vannak, amelyek szintén képesek erre. Az általuk termelt gázt elnevezték sötét oxigénnek, ez a…

A Vénusz a Naprendszer egyik legellenségesebb helyei közé tartozik. Csillagászok azonban két olyan gázt figyeltek meg a bolygón, amelyek a felhőiben megbúvó életformák jelenlétére utalhatnak.
2024. július 25. ● Hamu és Gyémánt
Újabb kutatás állítja, hogy élet lehet a Vénuszon
Hamu és Gyémánt

Immár tudományosan bizonyított tény, hogy az ülőmunka rengeteg egészségügyi kockázatot rejt magában: azok, akik így dolgoznak nagyobb eséllyel szenvednek később szív-és érrendszeri panaszoktól, cukorbetegségtől, de még a rák esélyei is megnőnek az ő esetükben. A Science Alert most egy új kutatásra…
2024. július 25. ● Turi Dániel
Ennyi lépést kell megtenned naponta, ha ülőmunka mellett is…
Turi Dániel

Egy nagyon különös „zombigalaxist” azonosítottak a Genovai Egyetem munkatársai a James Webb űrteleszkóp segítségével. A szóban forgó galaxis példátlanul hosszú idő, 20 millió év után éledt újjá, a felfedezés pedig segíthet az univerzum pontosabb megértésében, írja a New Scientist.
2024. július 25. ● Hamu és Gyémánt
Egy 20 millió év után feltámadt galaxisra bukkantak a…
Hamu és Gyémánt