
A házi kedvencek élete sok szempontból hasonlít az emberekéhez: vannak kedvenc ételeik, különös szokásaik és ahogy nekünk is, kedvenc évszakuk is. Most, hogy beköszöntött a kánikula, fontos tudni, hogy melyek azok a fajták, amik kifejezetten imádják a nyarat, valamint melyek azok, amik ki nem…

Egy új kutatás szerint egy távoli bolygónak záptojás szaga lehet, a tanulmányt a James Webb űrtávcső adatai alapján készítették.

Az emberiség félelmei között régóta szerepel az, hogy egy hatalmas aszteroida vagy meteor a földbe csapódik és ezzel kipusztítja a bolygó élővilágát, beleértve az embert is. A mai műszerek mérései alapján erre viszonylag kevés esély van, Kína ennek ellenére egy próbagyakorlat során egy ilyen…
2024. július 11. ● Turi Dániel
Sci-fi a valóságban: Kína egy aszteroida felrobbantására…
Turi Dániel

Egy friss tanulmány lenyűgöző következtetésre jutott a vízilovak kapcsán. A tudósok felfedezték ugyanis, hogy ezek az állatok teljesen más módszert alkalmaznak a vízben való fennmaradáshoz, mint más élőlények: sokkal inkább repülésnek nevezhető a mutatványuk, mintsem úszásnak.
2024. július 10. ● Hamu és Gyémánt
A vízilovak úszás helyett csak ugrálnak a vízben, derül ki…
Hamu és Gyémánt

Dorombolnak, nyávognak és felkeltik a figyelmünket, de vajon miért és mióta tesznek így a macskák? Egy tanulmány ezekre ad választ!
2024. július 10. ● Hamu és Gyémánt
Ezért nyávognak így a macskák, ha ember van a közelükben
Hamu és Gyémánt
2024. július 10. ● Hamu és Gyémánt
Több mint egy évig élt Mars-szimulációban négy önkéntes
Hamu és Gyémánt

Először rögzítettek víz alatti felvételeket egy kék bálna anyáról, amint borját szoptatja, és ezzel ritka bepillantást engedtek a Föld legnagyobb állatának magánéletébe.
2024. július 9. ● Hamu és Gyémánt
Eddig soha nem látott pillanatot örökítettek meg egy kék…
Hamu és Gyémánt

A NASA egy idegen civilizációk után kutató teleszkópot indít, amely a szakértők szerint 2050-re szinte biztosan felfedez majd egy lakott bolygót. A Habitable Worlds Observatory (HWO) nevű eszköz a 2040 körüli indítás után az élő szervezetek által kibocsátott jeleket fogja keresni, írja a Daily Mail.
2024. július 9. ● Hamu és Gyémánt
A NASA szerint 2050-re megtalálhatjuk az első olyan…
Hamu és Gyémánt

Egy tőlünk 3000 fényévnyire lévő csillag robban hamarosan akkorát, hogy az a Földről egy héten keresztül látszik majd. A tudósok szerint a jelenség minden bizonnyal szeptemberig bekövetkezik, és akár az is lehet, hogy még a mi életünk során újra meg is ismétlődik.

A Holdnak nincs saját mágneses tere, mégis vannak rajta apróbb mágneses mezők. Hogyan lehetséges ez?

Egy galaxisban általában 800 és 3200 milliárd közé teszik a bolygók számát, de egy új kutatás szerint ennek ellenére sincs sok esély arra, hogy ezek közül bármelyiken is kialakult volna az élet. Tudósok ugyanis azt állítják, hogy ehhez olyan véletlenek sorozata szükséges, aminek matematikailag…

Elon Musk vállalata a napokban nyilvánosságra hozta a várva várt Polaris Dawn küldetésének céldátumát. A július 31-re tervezett start utáni sikeres misszó pedig olyan kutatási eredményeket hozhat, amely új korszakot nyithat az űrkutatásban.
2024. július 8. ● Hamu és Gyémánt
Kiderült, mikor indul történelmi küldetésére a SpaceX
Hamu és Gyémánt

96 évvel ezelőtt, 1928. július hetedikén került először a boltok polcaira szeletelt kenyér, ami nélkül ma már szinte elképzelni sem tudjuk az életünket. Bár az előre felaprózott kenyér a szó szoros értelmében nem egy emberi életeket megváltoztató újdonság, a maga korában mégis mindenki a csodájára…

Oroszország feltett szándéka, hogy 2030-ra megépítse egy tervezett új űrállomás négy modulból álló magját – közölte a napokban a Roszkoszmosz űrügynökség a Reuters szerint.

A nyár kétségkívül az év legjobb időszaka a Tejút megfigyelésére. Júliusban és augusztusban az északi féltekéről nézve láthatóvá válik galaxisunk fényes középpontja – persze csak akkor, ha a megfelelő időben pillantunk a tiszta égboltra.
2024. július 6. ● Hamu és Gyémánt
Éjszakánként szabad szemmel is látható a Tejútrendszer – de…
Hamu és Gyémánt

Kutatók szerint az indonéz Celebesz szigetén talált, 51 ezer éves falfestmények a képi történetmesélés valaha felfedezett legrégebbi bizonyítékai. Az eredmény arra enged következtetni, hogy az emberek sokkal régebb óta használják a művészetet történetek közvetítésére, mint azt eddig hittük.
2024. július 6. ● Hamu és Gyémánt
Megtalálhatták a világ legidősebb meséjét egy indonéziai…
Hamu és Gyémánt

Kifinomult, akár egymás életét is megmentő műtéteket képesek egymáson végrehajtani a hangyák. Eddig úgy hittük, hogy erre az emberen kívül semmilyen faj nem képes.
2024. július 5. ● Turi Dániel
Elképesztő felfedezés: egymáson végeznek műtéteket a hangyák
Turi Dániel

A holtak városa kissé úgy hangzik, mintha egy Indiana Jones-filmből vették volna, azonban a helyszín valóban létezik. A tudósok ugyanis felfedeztek egy új területet, amely több mint 300 sírt tartalmaz.
2024. július 5. ● Hamu és Gyémánt
Tudósok több mint 300 sírhelyet fedeztek fel a „holtak…
Hamu és Gyémánt

Egy alacsony tömegű csillag éppen 1,6 millió kilométer/órával száguld át a Tejútrendszeren, a tudósok pedig egyelőre csak találgatnak a jelenséggel kapcsolatban, írja a Live Science.
2024. július 4. ● Hamu és Gyémánt
Senki nem tudja, miért száguld közel 2 millió km/h-s…
Hamu és Gyémánt

Egy rendkívül ritka égi jelenséget, úgynevezett vörös lidércet sikerült lencsevégre kapni, ráadásul nem is akárhonnan: a fotót a NASA egyik asztronautája az űrből készítette.
2024. július 4. ● Turi Dániel
Ritka vörös lidércet sikerült levideóznia az űrből a NASA…
Turi Dániel

Kutatók olyan fosszíliákat találtak, amik arra utalnak, hogy a dinoszauruszok kipusztulása nélkül ma valószínűleg nem is ismernénk a bort.
2024. július 4. ● Turi Dániel
Úgy tűnik, a dinoszauruszok kihalásának köszönhetjük a bort
Turi Dániel

Az elefántok kommunikációs módszerét a tudomány annak ellenére is ismeri, hogy emberként egész egyszerűen nem halljuk. Két példány párbeszéde akár olyan hangos is lehet, mint egy közeli láncfűrész, és több kilométeres távolságra is eljuthat – a mi fülünk viszont képtelen befogadni, írja az…
2024. július 3. ● Hamu és Gyémánt
Az elefántok beszédét emberként szimplán képtelenek vagyunk…
Hamu és Gyémánt

A sivatagi moha a kutatások szerint a sugárzásnak, a hidegnek és a szárazságnak is képes lenne ellenállni a vörös bolygón.

Dél-afrikában különös módon védik az orrszarvúakat a kihalás veszélyeitől: radioaktív anyagot fecskendeznek az állatok szarvaiba azért, hogy a határokon könnyebben felismerhetőek legyenek.
2024. július 2. ● Turi Dániel
Radioaktívvá teszik a rinocéroszokat – így mentik meg őket!
Turi Dániel

Azt hihetnénk, hogy minden tudunk a Holdról, de a legújabb kőzetmintákban olyan anyagot találtak, ami felülírhat mindent, amit eddig gondoltunk a kísérőbolygónkról.

Alfred Hitchcock egyik legismertebb filmjében, a Madarakban feldühödött szárnyasok százai tartják rettegésben az embereket, de úgy tűnik, a vásznon látottak most a valóságban is megtörténnek. Dél-Koreában már valódi háborút hirdettek a varjak ellen, miután áramkimaradásokat is okoznak az ország…

A multiverzum-elmélet lényegében azt jelenti, hogy a mi univerzumunk csak egy a sok elágazó és végtelen univerzum közül. Bár sokunk gondolhatja, hogy ez a teória csupán egy sci-fiben állná meg a helyét, a tudomány napjainkban közelebb jár a bizonyításához, mint eddig valaha.
2024. június 30. ● Hamu és Gyémánt
Rendkívül közel vagyunk ahhoz, hogy bebizonyítsuk a…
Hamu és Gyémánt

A tudósok összefogtak, hogy azonosítsák a Földön élő biológiai sokféleség legfontosabb forró pontjait. Ezek azok a régiók, amelyek megóvása elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberi uralom korszaka ne jelentse a mostani élővilág teljes pusztulását. Alábbi cikkünkben eláruljuk, melyek ezek.
2024. június 30. ● Hamu és Gyémánt
Ezeket a területeket kell megóvnunk, ha nem akarunk újabb…
Hamu és Gyémánt

2017-ben a dél-perui Nazca városában 6 különleges múmiára bukkantak tudósok, amelyekről akkor az az összeesküvés-elmélet terjedt el globálisan, hogy akár Földön kívüli élelőlények is lehettek. Bár ez az elmélet továbbra sem állja meg a helyét, egy nemrégiben lezajlott kutatás fontos…
2024. június 30. ● Hamu és Gyémánt
Úgy tűnik, nem manipulálták a Dél-Amerikában felfedezett…
Hamu és Gyémánt

A James Webb űrteleszkópot használó csillagászok öt rendkívül sűrű proto-gömbhalmazt figyeltek meg egy hajszálvékony ívben csillogó csillagok mentén. A felfedezés segíthet megérteni, hogyan alakultak ki a legkorábbi galaxisok.
2024. június 29. ● Hamu és Gyémánt
A James Webb újabb bizonyítékot talált arra, hogy teljesen…
Hamu és Gyémánt
