A Nemzetközi űrállomás.

Az űrturisták megígérték, hogy nem fogják zavarni az ISS asztronautáit

A nemsokára útnak induló űrturisták – akik részt vesznek az első, kizárólag magánemberek által finanszírozott Nemzetközi Űrállomásra indított küldetésben – megfogadták, hogy nem fogják zavarni az űrállomáson tartózkodó űrhajósokat.

Az Axiom Space magánűrhajózási vállalat a közelgő küldetéséről szóló tájékoztatója során Michael López-Alegría, a NASA korábbi űrhajósa és a misszió parancsnoka elmondta, hogy terveik szerint a legénységük nem fogja megzavarni az állomáson tartózkodó személyzet jelenlegi tagjait.

Nagyon érzékenyek vagyunk erre, és úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon jó példa a jövő legénységei számára"

– mondta López-Alegría az élőben közvetített sajtótájékoztatón.

„Ez nem turizmus" – érvelt, utalva arra, hogy az Ax-1 legénysége komoly tudományos kutatás céljából utazik az ISS-re, nem pedig azért, hogy egy nagyon drága nyaraláson vegyen részt a Föld körüli pályán – ezt a kijelentést valószínűleg sokan vitatják.

Az Axiom Space vezérigazgatója, Michael Suffredini egyetértett, hozzátéve, hogy a legénység a saját kutatásával lesz elfoglalva, és a csapat tagjai nem fogják „az orrukat az ablakra tapasztani".

De ez nem jelenti azt a lehetséges problémát, hogy a civil kívülállók bevezetése nem fogja tovább fokozni az ISS fedélzetén lévő kaotikus helyzetet. Az orosz űrhajósok és az amerikai űrhajósok jelenleg együtt vannak bezárva az űrben, miközben országaik politikai konfliktusba keveredtek a Földön.

López-Alegría mindazonáltal megígérte, hogy legénységének tagjai „nagyon-nagyon magasra teszik a lécet" az első ilyen jellegű fogyasztói űrrepülés során.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk