Egy új meghajtórendszer koncepciója elméletileg kevesebb mint 5 év alatt képes lenne egy űrhajót a Naprendszer határán is túl repíteni – ez a teljesítmény a történelmi Voyager-1 űrszondának 35 évébe került. A kérdés, hogy a valóságban ez megvalósítható-e.
A ScienceAlert cikke szerint a NASA az év elején már 175 ezer dollárral finanszírozta is a „pellet-beam" hajtásként benyújtott koncepciót, de érdemes kiemelni: a koncepció jelenleg csak papíron létezik, így egyelőre kérdéses, hogy valóban megvalósítható-e.
Ennek ellenére a tervek nem csak azért figyelemre méltóak, mert egy emberi életen belül eljuttatna egy űrhajót a csillagközi térbe – amire a hagyományos, vegyi tüzelőanyaggal működő rakéták nem képesek –, hanem azért is, mert a fejlesztők azt állítják, hogy a megszokottnál jóval nagyobb űrhajókkal is képesek lehetünk a Naprendszeren túl jutni.
A javaslat egy új meghajtási architektúrát vizsgál a nehéz (1 tonnás vagy annál nagyobb) hasznos terhek gyors áthaladására a Naprendszerben és a csillagközi közegben
– magyarázta a javaslat vezető kutatója, Artur Davoyan, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem repülőmérnöke.
A koncepciót részben az úgynevezett Breakthrough Starshot kezdeményezés inspirálta, amely egy „könnyű vitorlás" meghajtási rendszeren dolgozik: lézerek millióinak segítségével egy apró szonda elméletileg mindössze 20 év alatt képes lenne eljutni a szomszédos, több mint négy fényévre lévő Proxima Centauri csillaghoz.
Az új javaslat is hasonló ötleten alapszik, de a kutatók azon fognak dolgozni, hogy hogyan lehetne a megszokott szondáknál nagyobb objektumokat is elmozdítani, mivel a végső cél, hogy az ember személyesen fedezze fel a Naprendszeren kívüli világokat.
A koncepcionális meghajtórendszer működéséhez elméletileg két űrhajóra van szükség: az egyik a csillagközi térbe indulna, a másik pedig Föld körüli pályára állna. A Föld körüli pályán keringő űrhajó apró mikroszkopikus részecskékből álló sugarat lőne a csillagközi űrhajóra. Ezeket a részecskéket lézerrel felhevítenék, aminek hatására egy részük plazmává olvadna, amely további gyorsuláshoz vezet majd.
Ezek az úgynevezett pelletek elérhetik a 120 km/másodperces sebességet, és vagy a csillagközi űrhajó „vitorlájába" csapódnak, vagy egy benne lévő mágnest taszítanak, ami segít az űrhajót olyan sebességre juttatni, hogy a helioszférából – a Naprendszerünket körülvevő napszél buborékából – ki tudjon törni.
Hogy ez a gyakorlatban mennyire lesz majd kivitelezhető, azt még nem tudni.
