A Nap.

Illusztráció.

600 km/h-s sebességgel érte el a bolygónkat a legutóbbi napszél-kitörés

Vasárnap a Föld mágneses mezejét másodpercenként több mint 600 kilométeres sebességű napszél-áramlás érte el.


Bár ez nem túl riasztó – a napviharok gyakran sújtják a bolygónkat, látványos sarki fényt kiváltva –, az mégis furcsa, hogy ez a vihar teljesen váratlanul ért bennünket.

Ez az esemény nem szerepelt az előrejelzésben, így a kialakult sarki fény meglepetésként ért minket

– számolt be a SpaceWeather.

A napszél akkor keletkezik, amikor a nagy energiájú részecskéket és a plazmaáramot a Nap gravitációja már nem tudja visszatartani, amelyek ezután kitörnek a Föld felé.

Még mindig sok mindent nem tudunk arról, hogyan működik a Napunk, de úgy gondolják, hogy ezek a kibocsátások a Napon található nagy fényes foltokból, az úgynevezett „koronalyukakból" származnak.

A megfigyelések révén a tudósok képesek olyan „űridőjárás-előrejelzéseket" készíteni, amelyek nem csak azt mondják meg, hogy a napviharok vagy napkitörések, más néven koronakidobódások (CME-k) mikor tartanak felénk, hanem azt is, hogy milyen erősek lesznek.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érhet minket olyan meglepetés, mint a hétvégén.

Vasárnap kora reggel a NASA Deep Space Climate Observatory (DSCOVR) könnyű napszél-áramlásokat észlelt, amelyek a nap folyamán jelentősen és váratlanul erősödtek.

A napvihar oka egyelőre ismeretlen, de a SpaceWeather feltételezése szerint a Nap légkörében lévő egyenlítői lyukból két nappal későbbre várt napszél korai érkezése lehetett. Emellett az is elképzelhető, hogy egy elmaradt koronális tömegkilövellés (CME) szemtanúi lehettünk.

A jó hír az, hogy a napszél nem tesz kárt bennünk itt a Földön, mivel a bolygónk légköre biztonságosan véd minket.

Ha azonban a szóban forgó szél erős, akkor az hatással lehet technológiai eszközökre, és problémákat okozhat a távközlési műholdak, szélsőséges esetben pedig az elektromos hálózatok rendszerében is.

Ezeket a szeleket közepes G2-es napviharnak minősítették – a viharokat G1-estől G5-ös kategóriáig skálázzák.

A G2-es viharok a Space Weather szerint hatással lehetnek a nagy szélességű áramellátó rendszerekre, és befolyásolhatják az űreszközök pályaelőrejelzéseit.

Ha úgy érzed, hogy mindez ismerősen hangzik, az azért van, mert idén már sok napviharnak lehettünk tanúi, mivel a Nap most a 11 éves napciklus közepe tájékán jár.

Forrás: Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk