A koplalási szabály bevezetése valójában már a 19. század közepén kialakult, azaz korai sebészeti hagyományokig vezethető vissza. Dr. John Snow 1850-ben azt javasolta, hogy a betegek „kímélő reggelit vagy ebédet fogyasszanak két-négy órával" az éterrel vagy kloroformmal történő érzéstelenítés előtt – az orvos úgy vélte, ezzel elkerülhető a hányás „kellemetlensége", ami nem csak kellemetlen lehet, hiszen Snow arra is rájött, hogy az öklendezés akár életveszélyes is lehet.
1862-ben a skóciai Edinburgh-ban tartott orvosi értekezleten a kloroform használatát egy „új halálozási okkal" hozták összefüggésbe, miután egy burmai katona egy lőtt seb miatt végzett műtét közben elkezdett hányni. A katona boncolása során kiderült, hogy a légcsöve tele volt a hányás miatt felkerülő idegen tartalommal.
Emiatt az eset után kezdték el a szakemberek széles körben bevezetni az az étel és a tiszta folyadék korlátozását, majd Sir Joseph Lister, egy híres brit sebész közzétette a műtét előtti böjtölésre vonatkozó irányelveket is. Lister iránymutatása egészen az 1960-as évekig megmaradt az orvosi tankönyvekben.
Ez is érdekelhet: Hogyan reagál a testünk a hosszú távú repülőutakra?
Az aneszteziológusok újabb generációja számára a koplalási szabály 1947 után vált eljárási dogmává, amikor Curtis Mendelson, egy New York-i szülészorvos közzétette a ma már híres cikkét The aspiration of stomach contents into the lungs during obstetric anesthesia (A gyomortartalom tüdőbe való aspirációja szülészeti érzéstelenítés során) címmel.
Mendelson cikke 66 olyan nő esetét vizsgálta, akik szülés közben belélegezték gyomortartalmuk egy részét. Arra a következtetésre jutott, hogy a nők torka az általános érzéstelenítés hatására ellazult, ami lehetővé tette, hogy az emésztetlen táplálék a nyelőcsőbe kerüljön, és a tüdőbe jusson. Egyes esetekben ez fulladást okozott, ami halálhoz vezetett, más esetekben azonban az ételanyag észrevétlen maradt, és végül tüdőgyulladást és más tüdőfertőzéseket okozott.
Mendelson számos ajánlást is tett, ezek közül az egyik az volt, hogy a vajúdó nőknek böjtölniük kell arra az esetre, ha altatásra lenne szükségük. Érdemes kiemelni: ezeket az ajánlásokat az idők során finomították és módosították, de az alapgondolat, hogy kerülni kell a vízivást, azóta is megmaradt.
Az elmúlt tíz évben azonban egyre gyakoribbá váltak a folyadékfogyasztással kapcsolatos szabályok liberalizálására irányuló törekvések. Többek között az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kórházai is olyan szabályokat vezettek be, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegek a műtétekig továbbra is tiszta folyadékokat – például vizet, fekete teát és gyümölcsleveket – kortyolgassanak.
A változtatások egyik oka, hogy a betegek közül sokan már-már vészesen hosszú ideig maradtak víz nélkül. Mivel a sürgősségi beavatkozások miatt a tervezett műtéteket elhalasztják, ezért gyakori, hogy extrém hosszú ideig maradnak folyadék nélkül a betegek. Egy csípőműtéten átesett betegekről készült tanulmányból kiderült: egyes betegek 6-10 órát is eltölthetnek ivás nélkül.
A műtét előtti kiszáradás pedig hasonlóan káros, többek között műtét előtti és utáni hányingert és delíriumot okozhat.
A legújabb kutatások már azt is jelezték, hogy az aspiráció (különféle ártalmas anyag beszívása a légcsőbe, hörgőkbe vagy a tüdőbe - a szerk.) kockázatát is „túlreagálták" a szakembere. Valójában úgy tűnik, hogy a sürgősségi műtéten átesett emberek több mint felének van némi étel és ital a gyomrában, de ez nem növeli az aspirációs esetek számát.
Ez alapján úgy tűnik, hogy az orvostársadalom elkezdte észrevenni ezeket a változásokat, így a koplalási szabály hamarosan a múlté lehet. Fontos kiemelni: hiába változik a gyakorlat, a műtét előtt álló betegek mindenképp az éppen aktuális orvosi tanácsokat fogadják meg!
