JRdes/Shutterstock.com
november 24., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Gyors, de felszínes: így hat a tanulásra a mesterséges intelligencia

Egy friss kutatás eredményei szerint a mesterséges intelligencia-alapú chatbotok megkönnyítik ugyan a tanulást, de az egyszerűségük végül felszínesebb tudáshoz vezet. A Science News beszámolója szerint azok, akik AI-tól kérnek magyarázatot egy témáról, kevésbé mély és hasznos ismereteket szereznek, mint azok, akik hagyományos keresőt használnak.

A vizsgálatot Shiri Melumad, a Pennsylvaniai Egyetem fogyasztói pszichológusa és Jin Ho Yun neurológus vezette. Több mint 10 ezer résztvevőt osztottak be különböző kísérletekbe: egyeseknek Google-ön keresztül kellett utánanézniük egy témának – például az egészséges életmód alapjainak vagy egy zöldségeskert indításának –, míg mások ugyanerről a ChatGPT segítségével tájékozódtak. A feladat végén mindenkinek tanácsot kellett írnia egy „barátnak” a frissen megszerzett tudás alapján.

A kutatók ezután értékelték, mennyit tanultak a résztvevők, mennyire voltak biztosak a saját tudásukban, és milyen minőségű tartalmat állítottak elő. A minta minden vizsgálatban ugyanaz maradt: akik a hagyományos keresésre támaszkodtak, mélyebb, összetettebb tudást szereztek. A chatbotot használók ezzel szemben jellemzően felszínesebb ismereteket mutattak, kevesebb részletet írtak le, és kevésbé hittek abban, hogy a saját tanácsaikat ők maguk is követnék.

Fotó: Ascannio/Shutterstock.com

A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy ez a különbség még akkor is fennállt, amikor a ChatGPT olyan verzióját tesztelték, amely lehetőséget adott eredeti források megnyitására. A résztvevők csupán negyede kattintott rá legalább egy linkre.

Az AI leveszi a vállunkról az információk összegzésének terhét, de ez a könnyedség a mélyebb tudás rovására mehet

– mondja Melumad. Szerinte a jövőben érdemes lenne olyan keresési felületeket tervezni, amelyek kifejezetten ösztönzik a felhasználókat az elmélyülésre.

Daniel Oppenheimer, a Carnegie Mellon Egyetem pszichológusa némileg másképp látja a helyzetet. Szerinte nem feltétlenül arról van szó, hogy a webes keresés mélyebb tudást adna, mint a mesterséges intelligencia, hanem arról, hogy a chatbotok használata csökkenti a motivációt az önálló gondolkodásra. Úgy véli, hogy az AI nagyon hasznos eszköz lehet, de az emberek többsége nem mélyül el a megfelelő használat elsajátításában.

A kutatás összegzése szerint az AI ugyan gyors, kényelmes és hatékony, de nagyon ritkán késztet arra, hogy valóban elmélyedjünk abban, amit tanulunk.
Nyitókép: JRdes/Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök