Egy sárga madár.

A klímaváltozás a madarak viselkedésére is kihat

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói az éghajlatváltozás több mint 60 különböző madárfajra gyakorolt hatását mutatták be.

A csapat megállapította, hogy az 1960-as évek óta a madarak legfontosabb fizikai és viselkedési jellemzőiben bekövetkezett változások fele az éghajlatváltozáshoz köthető. A másik 50%-ot más, ismeretlen környezeti tényezők okozzák, amelyek az éghajlatunkkal egy időben változtak.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban közzétett, a James Cook Egyetemmel (JCU) közösen végzett kutatás az Egyesült Királyság és Hollandia madaraira összpontosított.

A kutatók tanulmányuk részeként három kulcsfontosságú tulajdonságot elemeztek: a tojásrakás időzítését, a madarak testi állapotát és a létrehozott utódok számát. Az összes adatot önkéntesek, más néven civil tudósok gyűjtötték. A tanulmány megállapította, hogy szinte minden madár korábban rakta le a tojásait az éghajlatváltozás miatt.

Az egyik kutató, Dr. Martijn van de Pol, elmondta, hogy az éghajlatváltozás miatt például a cinkék az elmúlt 50 évben hat nappal korábban rakják tojásaikat, emellett az egyéb tényezők miatt is 6 nappal tolódott a procedúra, vagyis összességében most 12 nappal korábban rakják tojásaikat, mint fél évszázaddal ezelőtt.

A kutatás vezető szerzője, Dr. Nina McLean szerint az emelkedő hőmérséklet okozta környezeti változásoknak vannak nyertesei és vesztesei is:

Egyes fajok egyértelműen növelik a testkondíciójukat és az utódok számát, míg mások szenvednek ettől.

A kutatók szerint a globális felmelegedés „kettős csapást" jelenthet az olyan fajok számára, amelyek már így is küzdenek az egyéb, nem éghajlati jellegű környezeti változásokhoz való alkalmazkodással.

A hőmérséklet emelkedése, ezekkel az ismeretlen környezeti tényezőkkel együtt jelentős veszélyt jelenthet egyes, már most is szenvedő fajok megélhetésére

– mondja a tanulmány társszerzője, Dr. Loeske Kruuk az ANU-tól.

Forrás: Phys.org

A figyelmetekbe ajánljuk