nyugodt macska és gazdája

A tudomány szerint ez a legegyszerűbb módja, ha kommunikálni szeretnénk a cicáinkkal

A macskák hihetetlenül különös és ellentmondásos lények: egyik pillanatban távolságtartóak, a másikban viszont már ragaszkodnak. Egyedi személyiségük és rejtélyes viselkedésük miatt sokan érezhetik úgy – még a legnagyobb cicabarátok is – hogy kedvencük egyszerűen nem érti őket. Milyen szerencse, hogy most tudósok hivatalosan is kimutatták, hogyan érhetjük el, hogy jól kommunikáljon egymással ember és macska.


Egy 2020-as kutatás szerint nem is olyan nehéz elérni, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük szeszélyes háziállatunkkal: csak többet kell mosolyogni rá. Persze nem úgy, ahogy az emberek, hogy a fogsorunkat is megmutatjuk nekik, hanem úgy, ahogyan ők: szűkítve a szemet és lassan, békésen pislogva.

A tudósok megerősítették, hogy ez a gesztus mind az ismerős, mind az idegen macskákat arra készteti, hogy megközelítsék és befogadobbak legyenek az emberekkel.

Mint állatviselkedést tanulmányozó szakember és mint macskatulajdonos, nagyszerű, hogy bebizonyíthattam, hogy a macskák és az emberek ilyen módon is kommunikálhatnak egymással

– mondta Karen McComb pszichológus, aki hozzátette:

Nagyon örülök, hogy bizonyítékkal is tudtam szolgálni egy olyan jelenséghez, amit valószínűleg már sokan sejtettek.

A macsákra jellemző „részben csukott szemű” arckifejezés – amelyet lassú pislogás kísér – hasonló ahhoz, ahogy az emberek szeme összeszűköl, amikor mosolyognak. Az állatok esetében ez a mimika akkor fordul elő, amikor a macska nyugodt és elégedett.

Az arckifejezést egyértelműen a macskák mosolyának értelmezik.

Egy pszichológusokból álló csapat két kísérletet végzett el, hogy meghatározza, másképp viselkednek-e a macskák a lassan pislogó emberekkel szemben.

Ezt is olvasd el! 1400 évvel ezelőtt érkezhettek meg a házi macskák Kínába

Az első kísérlet során, miután a macska megnyugodott és kényelembe helyezkedett, a gazdi azt az utasítást kapta, hogy üljön le tőle 1 méterre, és lassan pislogjon, amikor a macska ránéz. Kamerák rögzítették a gazdák és a macskák arcát, és az eredményeket összehasonlították azzal, ahogy a macskák emberi interakció nélkül pislognak.

Az eredmények azt mutatták, hogy a házikedvencek nagyobb valószínűséggel pislognak lassan az emberekre, miután azok lassan pislogtak rájuk.

macska \u00e9s gazd\u00e1ja

Fotó: Viktoriia Lomtieva/Shutterstock

A második kísérletben a kutatók vetették be a pislogás technikáját, de ők a kezüket is kinyújtották a macskák felé. Megállapították, hogy a macskák nemcsak nagyobb valószínűséggel pislogtak vissza, hanem nagyobb volt az esélye annak is, hogy a cicák elindultak a kezek irányába.

Figyelmedbe ajánljuk! Hivatalos: ez az európai ország lett a macskák paradicsoma

McComb szerint ez a tanulmány az első, amely kísérleti alapon vizsgálta a lassú pislogás szerepét a macska-ember kommunikációban. Ezt a technikát mindenki kipróbálhatja, hiszen remek módszer a macskákkal való kapcsolat erősítésére és meg fogjuk látni, hogy egyfajta beszélgetés alakulhat ki házi kedvenceinkkel. Ezeket az eredményeket továbbá a macskák jólétének értékelésére is felhasználhatják, például állatorvosi rendelőkben és menhelyeken is – derül ki a Science Alert írásából.

A figyelmetekbe ajánljuk