A korszak, amikor London szó szerint ginben úszott
A 18. századi London egyik legsúlyosabb válságát nem háború vagy járvány idézte elő, hanem egy olcsó és könnyen hozzáférhető ital. A gin annyira elterjedt és pusztító lett, hogy a korszak később a Gin Craze néven vonult be a történelembe. A jelenség azért volt különösen pusztító, mert a közegészségügyet, a bűnözést, a családokat és az egész városi működést is súlyos válságba sodorta. A történet ráadásul azt is megmutatja, mennyire rosszul tud elsülni, ha egy kormány előbb ösztönzi, majd kapkodva próbálja megfékezni egy szer terjedését.
A gin londoni felemelkedése 1689-ben indult, amikor Orániai Vilmos megszerezte az angol trónt. A koronázására nagy mennyiségű holland jenever érkezett az országba, amelynek neve rövid idő alatt ginné egyszerűsödött, és hamar divatos itallá vált Londonban. A fordulatot az hozta, amikor Nagy-Britannia újabb háborúba keveredett Franciaországgal, és a két ország közötti kereskedelem gyakorlatilag leállt. A parlament 1690-ben elfogadta a Distilling Actet, amely jelentősen csökkentette a gabonából lepárolt szeszek adóját, így a gin olcsóbbá és könnyebben elérhetővé vált.
Ekkor már egyértelmű volt, hogy a helyzet kicsúszott az irányítás alól. A városban a születési arány egy ponton a halálozási arány alá csökkent, a várandósság alatti tömeges alkoholfogyasztás pedig súlyos következményekkel járt. Nem véletlen, hogy a gin ekkor kapta meg a „mother’s ruin”, vagyis az anyák veszte nevet.
A kormány 1729-ben próbált először komolyabban közbelépni, amikor Robert Walpole miniszterelnök megszüntette a korábbi kedvezményeket, és új adókat vetett ki a ginre. A lepárlók azonban gyorsan találtak kiskaput: egyszerűen minden ízesítést elhagytak, és egy adómentes, íztelen változatot kezdtek árulni. Ettől a fogyasztás nem csökkent, sőt 1730-ra már 7000 ginkimérés működött Londonban, és ez csak az illegális helyek számát jelentette. A második Gin Act az utcai árusítást és a nyilvános ivást próbálta visszaszorítani, de a kereskedelem ehelyett a lakásokba költözött, és a házi főzés is rohamosan terjedni kezdett.
A helyzet a harmincas évek végére már láthatóan az emberek elméjét is rombolta. A korszak egyik leghírhedtebb ügye Judith Defour nevéhez kötődik, aki megfojtotta kétéves lányát, hogy eladhassa a ruháit, és az árát ginre költhesse. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, és újabb törvényeket hoztak, de ezek sem tudták megállítani a válságot. A fogyasztás 1743 körül érte el a csúcsát: egyetlen év alatt mintegy 37,9 millió liter gint ittak meg Londonban, ami fejenként körülbelül 53 litert jelentett.
A fordulat csak akkor jött el, amikor a kormány végre nem pusztán tiltani próbált, hanem átalakította az egész rendszert. A legális értékesítést könnyebbé és megfizethetőbbé tették, miközben szigorították a gyártás szabályait. Ez már működött: 1749-re először csökkent a fogyasztás három évtized után. Néhány évvel később egy rossz gabonatermés miatt ideiglenesen megtiltották a gabonából történő lepárlást is, ami gyakorlatilag a gin gyártását is leállította.
Olvasd el ezt is!