kutya szemüvegben

Újabb kutatás bizonyítja, hogy a kutyák jobban értenek minket, mint azt eddig gondoltuk

A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat – derült ki a Current Biology című folyóiratban megjelent tanulmányból, amely szerint az ismert szavak a kutyák agyában is előidézik a jelentés mentális reprezentációját.


Az ELTE Etológia Tanszék kutatói a kutyák agyi válaszait vizsgálva mutatták ki, hogy a látszat ellenére a kutyák nemcsak, hogy értik a tárgyszavak jelentését is, de az ezt támogató agyi és mentális folyamatok hasonlóak ahhoz, mint amelyeket az embereknél tapasztalnak.

Ez is érdekelhet: 6 jel, hogy a kutyád depressziós − mit tehetsz ellene?

A kutyák nemcsak egy tanult viselkedéssel reagálnak a szavakra, hanem valóban értik a jelentésüket

– összegezte a vizsgálat eredményeit Boros Marianna, az ELTE Etológia Tanszéken működő Neuroetológiai Kutatócsoport kutatója, a tanulmány egyik vezető szerzője.

A szakértő szerint a kutyák nemcsak a kontextus alapján találják ki, hogy mire vonatkozhat egy-egy szó, hanem a szavak hallatán előhívnak egy emléknyomot, egy úgynevezett mentális reprezentációt.

A mentális reprezentáción keresztül történő jelentésfeldolgozást referenciális szóértésnek hívjuk, amiről sokan úgy gondolják, hogy kizárólag emberi képesség

– tette hozzá.

A kutatók a kutyáktól például azt kérik, hogy hozzanak nekik oda egy tárgyat, vagy menjenek oda valamihez.

Csak kevés kutya tudja a véletlen szintnél jobban teljesíteni ezeket a teszteket. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy nem lehetséges-e, hogy valójában értik a szavakat, csak a feladat okoz nekik nehézséget

– magyarázta Magyari Lilla, a Neuretológiai Kutatócsoport és a Stavangeri Egyetem munkatársa, a tanulmány másik vezető szerzője.

Ezért úgy döntöttek, hogy új tanulmányukban a kutyák passzív tudását fogják vizsgálni noninvazív EEG segítségével, mivel a korábbi tapasztalatuk szerint az agyi válasz mérése érzékenyebb módszer lehet a nyelvértés vizsgálatára kutyáknál.

A kísérletben 18 kutya és gazdáik vettek részt. A kutya gazdája kimondta egy tárgy nevét, majd felmutatta azt a tárgyat. Néha viszont meglepte a kutyáját, és nem azt a tárgyat mutatta fel, amelyiknek a neve elhangzott. Eközben a kutatók EEG-vel mérték a kutya agyi aktivitását.

A kutatók azt feltételezték, ha az elhangzott szó aktiválja a kutyáknál a tárgy mentális reprezentációját, akkor a kutya várni fogja, hogy az azzal megegyező tárgyat mutassák fel.

n Unsplash

Olvasd el ezt is! Jobb kerülni: 9 gyümölcs, amivel megmérgezhetjük a kutyánkat

Emberi kísérletekben a szó és a tárgy közötti eltérés érzékelését negatív EEG-jel kíséri, mely a bemutatástól számított 400. miliszekundumban szokta elérni maximumát. A kutyáknál egy hasonló időbeli lefutású mintázatot tapasztaltak a kutatók, ami embereknél a szavak jelentésének feldolgozását tükrözi. A kutyáknál mért különbség nagyobb volt azoknál a tárgyaknál, melyek nevét a kutyák jobban ismerték, ami tovább erősíti azt az értelmezést, hogy az itt talált agyi mintázat valóban a kutyák szóértését tükrözi. Az, hogy hány szót ismert egy kutya, nem volt hatással az eredményekre.

Nem számít, mekkora a kutya szókincse, a kutya elméje képes arra, hogy egy szót hallva előhívja a hozzá tartozó mentális reprezentációt. Vagyis úgy tűnik, hogy ez a képesség nemcsak néhány, kivételesen sok tárgyszót ismerő egyedre jellemző, hanem általánosan jelen van a kutyákban

– mondta Andics Attila, a kutatócsoport vezetője.

A figyelmetekbe ajánljuk