Fotó: Shutterstock
január 13., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Ha mi stresszesek vagyunk, kutyáink is azok lesznek

Köztudott, hogy a kutyák hajlamosak azonosulni gazdáik érzelmi állapotával. Ez pedig nemcsak akkor fordul elő, ha örömöt vagy bánatot érzünk – egy friss kutatás szerint stressz esetén kedvenceink is feszültebbé válnak. A tanulmány készítői szerint emiatt fontos, hogy hogyan viselkedünk idegen környezetben, például egy állatorvosi látogatás során.

Egy korábbi francia kutatás megállapította, hogy az állatorvosi látogatás során a gazda viselkedése befolyásolja a háziállat stressz-szintjét. Ha feszült, esetleg szidalmazza, fenyíti a kutyát, az csak fokozza az állatban a szorongást. A Belfasti Queen's Egyetem friss kutatása azonban elsőként, kontrollált környezetben próbált többet megtudni arról, hogy milyen hatással van a kutyára, ha a gazdája stresszes állapotba kerül.

Ez is érdekelhet! Az ELTE kutatói bebizonyították, hogy a kutyák felismerik gazdáik hangját

A kísérletében 28 kutyatulajdonos vett részt a kedvencével. A folyamat során a kutyák és a gazdájuk szívritmus-monitort viseltek, így a kutatók a pulzus alapján nyomon követték és rögzítették a stressz különböző szintjeit. Az alanyokat különböző stresszhatásoknak és nyugtató tevékenységeknek vetették alá. A gazdákat megkérték, hogy a kísérlet időtartama alatt ne lépjenek kapcsolatba kutyáikkal – írja a Science Alert.

Fotó: Shutterstock

A kutatók az eredmények alapján arra jöttek rá, hogy amikor a gazdi pulzusszáma emelkedett vagy csökkent, akkor a kedvencé is ezzel párhuzamosan emelkedett vagy csökkent. Ez azt jelenti, hogy a kutyák egyrészt felismerik a stresszt a gazdáikban, másrészt pedig hajlamosak átvenni azt.

Ajánljuk figyelmedbe! Egy kutatás szerint így beszélnek hozzánk a kutyák

Egy másik érdekesség, amit a tanulmány készítői felismertek, hogy miután a kutyák megszokták a klinikai környezetet, a szívverésük csökkenni kezdett. Éppen ezért azt javasolják, hogy az állatorvosi látogatás során hagyjunk egy kevés időt a még vizsgálatmegkezdése előtt, hogy kedvencünk megszokhassa az ismeretlen környezetet.

Nyitókép: Fotó: Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök