fekete lyuk.

A James Webb egy rekorddöntő fekete lyukra bukkant, de valami nem stimmel vele

A James Webb-űrteleszkóp folyamatosan túlszárnyalja a legnagyobb űrfelfedezéseket, most például a valaha észlelt legtávolabbi szupermasszív fekete lyukra bukkant rá.


A JWST által felfedezett fekete lyuk a CEERS 1019 nevű galaxisban található, amely a tudósok szerint 570 millió évvel az ősrobbanás után keletkezett.

A szupermasszív fekete lyuk nemcsak az életkora és távolsága miatt jelent nem akármilyen „csemegét” a szakemberek számára, hanem a tömege is furcsa, hiszen „csak” 9 milliószor nagyobb, mint a Napé.

Összehasonlításképp az ilyen típusú fekete lyuk súlya általában 1 milliárd naptömeg körül szokott mozogni, ezáltal viszonylag könnyen észlelhetőek.

Ez is érdekelhet: Semmihez sem hasonlítható objektumokat találtak a Tejútrendszer közepén

A kutatók már régóta tudják, hogy a korai univerzumban kisebb tömegű fekete lyukaknak kellett létezniük. A Webb az első olyan obszervatórium, amely ilyen világosan meg tudja őket örökíteni. Most már úgy gondoljuk, hogy az alacsonyabb tömegű fekete lyukak mindenütt ott lehetnek, és arra várnak, hogy felfedezzük őket

– mondta Dale Kocevski, a fekete lyukat vizsgáló egyik tanulmány vezetője.

A vizsgálat során a JWST rengeteg különféle információt tudott összegyűjteni a CEERS 1019-ről. Az adatokból világossá vált, hogy a vizsgált galaxis aktívan termel új csillagokat, ami minden bizonnyal egy másik galaxissal való összeolvadás eredménye, ez pedig folyamatosan táplálja a CEERS 1019 központi fekete lyukának aktivitását.

Nem ez a felfedezés volt a tudósok egyetlen nagy fogása a kutatás során: a CEERS 1019-ben található szupermasszív fekete lyuk mellett a két másik hasonló objektumot találtak a CEERS 2782 és a CEERS 746 galaxisokban, amelyek körülbelül 10 millió naptömegűek.

Forrás: Space.com

A figyelmetekbe ajánljuk