Kétméteres ízeltlábúak úszkáltak egykoron
Shutterstock

Illusztráció

Kétméteres ízeltlábúak úszkáltak egykoron

Szerencsére a leszármazottak már jóval kisebbre nőttek.

Jó állapotban lévő kövületeket találtak Marokkóban, amely egy friss tanulmány szerint arra utalhat, hogy a legkorábbi ízeltlábúak akár 2 méter hosszúra is megnőhettek. Az ízeltlábúak 470 millió éve uralhatták egykoron a térség vizeit, és jóval nagyobbra nőhettek, mint a ma élő társaik – írja a Live Science.

A tengeri skorpióként is ismert eurypteridák illusztrációja. Az eurypteridák a pókfélékkel rokonok, és a valaha élt legnagyobb ismert ízeltlábúak közé tartoznak

Shutterstock

A fosszilákat még 2017-ben tárták fel a a Taichoute nevű lelőhelyen, amit ma ugyan sivatag takar, de egykoron tenger volt a térségben.

Érdekesség, hogy Taichoute feltárása előtt a legközelebbi marokkói fosszilis lelőhelyek Zagora közelében voltak, egy 80 kilométerre található várostól, ahol az óriás ízeltlábúak a teljes fosszilis anyag 1-2%-át tették ki. A kutatók elmondása szerint viszont a mostani lelőhelynél ez az arány közel 50%.

A maradványok sárban konzerválódtak, ennek köszönhető remek állapotban vannak, egyes leletekben még a lágy részek is megőrződtek, mint például a belsőszervek.

Ez is érdekelhet: „Csípése felér egy áramütéssel" – a legveszélyesebb rovarok a világból

A kutatók néhány ízeltlábút már ismertek régebbről, de jó néhány új fajt is találtak: összesen 70 példányra bukkantak, a beazonosításuk pedig jelenleg is zajlik. A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány szerint a lelőhelyen talált felfedezés még csak a kezdet, és a jövőben rengeteg maradványra bukkanhatnak még.


A figyelmetekbe ajánljuk