Az eredménye a legjobb kép lehet egy exobolygóról, amit az emberiség valószínűleg egy teljes értékű csillagközi misszió nélkül kaphat.
A NASA Institute for Advanced Concepts híres arról, hogy a csillagászat és az űrkutatás területén furcsa ötleteket támogat. Az intézet 2011-es újjáalakulása óta a legkülönfélébb projekteket támogatta háromfázisú programja keretében. Eddig azonban csak három projekt jutott tovább a III. fázis finanszírozásába. Ezek közül az egyik most jelentetett meg egy kézikönyvet, amelyben egy olyan teleszkóp beszerzésére irányuló küldetést ismertet, amely a Nap gravitációs lencséjét felhasználva hatékonyan képes a közeli exobolygókon található bioszignatúrákat megfigyelni.
Ez a III. fázisú kitüntetés 2 millió dolláros támogatással jár, amely ebben az esetben a JPL-hez került, amelynek tudósa, Slava Turyshev volt a projekt első két fázisának vezető kutatója. Ő a The Aerospace Corporationnel közösen dolgozta ki ezt a legújabb kézikönyvet, amely részletesebben leírja a küldetés koncepcióját, és meghatározza, hogy milyen technológiák léteznek már, és melyek igényelnek további fejlesztést. A küldetés tervezetének azonban több szembetűnő vonása is van, amelyek közül az egyiket a Centauri Dreams oldal részletesen tárgyalja. Ahelyett, hogy egy nagy űrhajót indítanának, amely hosszú idő alatt jutna el bárhová is, a javasolt küldetés több kis kocka-szondát indítana, amelyek aztán 25 éves útjukon önszerződve indulnának el a Nap gravitációs lencséjének (SGL) pontjáig.
Ez a pont valójában egy egyenes vonal a Nap túloldalán lévő csillag és a Nap körül keringő exobolygó között, valahol 550-1000 AU között. Ez óriási távolság, sokkal nagyobb, mint a Voyager 1 által eddig 44 év alatt megtett 156 AU. Hogyan tudott tehát egy űrszonda háromszor akkora távolságra eljutni majdnem feleannyi idő alatt? Egyszerű: beleveti magát a Napba. A Nap gravitációs lökése egy bevált módszer. A valaha volt leggyorsabb ember alkotta objektum, a Parker Solar Probe is ilyen technikát alkalmazott. Azonban az évi 25 AU-ra való fellökés, a várható sebesség, amellyel ennek a küldetésnek haladnia kellene, nem könnyű. És még nagyobb kihívást jelentene, ha nem egyetlen űrhajó, hanem egy flotta lenne.
Az első probléma az anyag lenne - a napvitorlák, amelyek a misszió által preferált meghajtási módszer, nem működnek olyan jól, ha a Nap olyan intenzitásának vannak kitéve, mint amilyenre a gravitációs csúzlihoz szükség lenne. Ezenkívül a rendszer elektronikájának a jelenleg létező technológiáknál sokkal sugárzásállóbbnak kellene lennie. Mindkét ismert probléma megoldására azonban aktív kutatások folynak. Egy másik nyilvánvalónak tűnő probléma az lenne, hogy hogyan lehetne összehangolni több műhold áthaladását egy ilyen gyomorforgató gravitációs manőveren, és hogyan lehetne mégis lehetővé tenni, hogy összehangoltan csatlakozzanak egymáshoz, hogy a végén ténylegesen egy teljesen működőképes űrhajót alkossanak.
A tanulmány szerzői szerint azonban a megfigyelési pontig tartó 25 éves út során több mint elég idő áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy az egyes Cubesatokat aktívan újra egy összetartó egésszé egyesítsék. Ennek az összetartó egésznek az eredménye pedig a legjobb kép lehet egy exobolygóról, amit az emberiség valószínűleg egy teljes értékű csillagközi misszió nélkül kaphat. Az, hogy melyik exobolygó lenne a legjobb jelölt, forró vita tárgyát képezné, ha a misszió továbblépne, mivel eddig több mint 50-et találtak csillaguk lakhatósági zónájában. De ez egyelőre természetesen nem jelent garanciát.
A misszió nem kapott sem finanszírozást, sem pedig semmilyen jelét annak, hogy a közeljövőben erre sor kerülne. És még rengeteg technológiát kellene kifejleszteni ahhoz, hogy egy ilyen küldetés egyáltalán megvalósítható legyen. De az ilyen küldetések mindig pontosan így indulnak, és ez a küldetés a legtöbbnél nagyobb potenciális hatással bír. Ha szerencsénk van, akkor valamikor a következő évtizedekben kapnánk egy potenciálisan lakható exobolygóról olyan éles képet, mint amilyenre még a kevésbé távoli jövőben is számíthatunk. A kutatás mögött álló csapat dicséretet érdemel, amiért egyáltalán megteremtették az alapokat egy ilyen ötlethez.
(Forrás: ScienceAlert)
