ufo

A világ legjobb tudósai ülnek össze, hogy felkészüljenek az idegenekkel való kommunikációra

Eddig még nem volt egységes álláspont a dologgal kapcsolatban.

A skóciai St Andrews-i Egyetema múlt héten jelentette be egy új kutatóközpont létrehozását, amely a „legokosabb elméket" fogja össze, hogy felkészítse az emberiséget arra a napra, amikor először lépünk majd kapcsolatba egy intelligens földönkívüli civilizációval – írja a Futurism.

A SETI Post-Detection Hub nevű kutatóközpont a jövőben a földönkívüli intelligenciára szakosodott szakértők legfőbb találkozóhelye kíván lenni, hogy a kutatók egységes módszert dolgozzanak ki az idegenekkel kapcsolatos protokollokra – arra az esetre, ha mégis kapcsolatba lépnének velünk, vagy fordítva.

A tudományos-fantasztikus irodalom tele van azzal, hogyan hat az emberi társadalomra, ha máshol életet vagy intelligenciát fedeznek fel, vagy akár találkoznak vele. De túl kell lépnünk azon, hogy az emberiségre gyakorolt hatásról gondolkodjunk. Össze kell hangolnunk a szakértői tudásunkat nemcsak a bizonyítékok értékeléséhez, hanem az emberi társadalmi reakciók mérlegeléséhez is.

– mondta John Elliott, a St Andrews-i Egyetem koordinátora a közleményben, aki szerint az egyik legfontosabb, hogy a kutatók megosszák egymással, hogy jelenleg mit tudnak, és mit nem.

Az év elején a NASA tudósai egy frissített, bináris kódolású üzenetet fejlesztettek ki a Tejútrendszer galaxisában lévő földönkívüli intelligenciáknak. Azonban arról még mindig nincs nagy egyetértés, hogy mit tennénk, ha valóban válaszolnának.

Ez is érdekelhet: A NASA újra üzenetet küldött a földönkívülieknek

Az új skót központ célja, hogy betöltsön egy politikai űrt – írták –, és nemzetközileg elfogadott eljárásokat dolgozzon ki arra az esetre, ha valaha is kapcsolatba lépnénk az idegenekkel.

Eddig az egyetlen közösen elfogadott szabályt a SETI-közösség határozta meg, amelyet a SETI Intézet adott ki „A földönkívüli intelligencia kutatásának lefolytatására vonatkozó alapelvek nyilatkozata„ címmel.

A szabályozások azonban még mindig nagyon homályosak. A SETI Post-Detection Hub tervei szerint ezeket a jövőben jelentősen átdolgozzák és kibővítik majd.

Azt nem tudjuk, hogy kapunk-e valaha üzenetet az idegenektől, de azt igen, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy felkészületlenül érjen – tudományos, társadalmi és politikai szempontból – egy olyan esemény, amely már akár holnap is valósággá válhat

– tette hozzá Elliott


A figyelmetekbe ajánljuk