Hold.

Nagy bajban van a legújabb holdmisszió, már most veszélybe került a küldetés

Ugyan alig néhány napja szállt fel a Peregrine Mission One nevű űrhajó, azonban a Holdra tartó eszközzel már most komoly problémák akadtak.


Január 8-án az Astrobotic nevű cég elindította Peregrine Mission One nevű űrhajóját a Hold felé, amely 50 év után az első amerikai egység lehet, amely leszáll a „szomszédban”.

A küldetés azonban már most komoly akadályokba ütközött, ugyanis egy hajtóanyagszivárgás miatt veszélybe kerülhet a küldetés – írja az IFL Science.

Ez is érdekelhet: Lenyűgöző felvételt készített egy ősi tóról a NASA marsjárója

Az X-en közzétett első közleményében az Astrobotic szakemberei kifejtették, hogy az űreszköz napelemtáblái már nem mutatnak stabilan a Nap felé. A cég azóta kiadott egy második közleményt is, amelyben leírták, hogy a probléma forrása minden bizonnyal a meghajtórendszerben van.

Az Astrobotic szerint ha ez a szcenárió beigazolódik, a küldetés nem lesz képes puha leszállásra a Holdon.

Jelenleg az a cél, hogy a Peregrine-t minél közelebb vigyük a holdtávolsághoz, mielőtt elveszítenénk a Nap felé mutató pozíciójának fenntartására való képességét, és ennek következtében elveszítenénk a teljesítményét

– áll az Astrobotic legújabb közleményében.

A mérnökök természetesen éjjel-nappal dolgoznak a helyzet megoldásán, ugyanis az űrhajó számos rendkívül értékes terhet szállít magával a műszerektől kezdve az emberi maradványokig.

A figyelmetekbe ajánljuk