Mars

Hátborzongató porviharba keveredett a NASA marsjárója

Miközben egy hatalmas porhivar rázta meg a NASA Perseverance marsjáróját a vörös bolygón, a fedélzeti SuperCam mikrofonja elkészítette az első hangfelvételt a Mars lenyűgöző, de kevéssé ismert időjárási jelenségéről.


Ezek önmagában is remek eredmények, azonban a felvételek más, akkoriban végzett kutatásokkal – például a nyomás és a hőmérséklet mérésével, nem is beszélve a fényképekről – együtt több mint mutatós begyűjtött adatok. Ugyanis a tudósok eddig soha nem látott betekintést nyerhettek a Mars légkörébe, amit a Nature Communications folyóiratban új tanulmány formájában publikáltak is.

Ez is érdekelhet: Idegen tárgy ragadt a NASA Mars-helikopterére

A csapatban mindig is tudtuk, hogy egy mikrofon a Marson fontos eszköz lesz a marsi légkör tanulmányozásához, és a porvihar egyike volt azoknak a jelenségeknek, amelyeket egy napon meg akartunk figyelni. Egy ilyet valóban megfigyelni azonban nem egyszerű. Gondos tervezést és szerencsét is igényel. Mindössze 1 a 200-hoz az esélye, hogy ilyet észleljünk egyetlen mikrofonfelvétellel a napközbeni időszakban

mondta a tanulmány vezető szerzője, Naomi Murdoch, a Francia Nemzeti Repülési és Űrkutatási Intézet bolygókutatója.

A szerencse egyértelműen Murdoch csapatának kedvezett. A mérések olyannyira eredményesek voltak, hogy a tudósok képesek voltak pontosan megszámolni minden porszemcsét, amely a roverhez csapódott. Emellett a porördög másodpercenkénti sebességét is ki tudták számítani, valamint a pontos méretét. A tanulmány szerint körülbelül 25 méter széles és legalább 118 méter magas, ami a kisebb felhőkarcolókkal vetekszik.

Azt gondolnánk, hogy ez kockázatos lehet egy rover számára – és bizonyos mértékig az is –, de hála a Mars ritka légkörének, az örvény nem okozott túl sok kárt, így a Percy sértetlen maradt.

Ez is érdekelhet: Ha már költöznünk kell, a Hold jobb választás, mint a Mars

A szakértők viszont még mindig nem tudják pontosan, hogyan keletkeznek a porviharok a Marson, pontosabban, hogy miképp emelkedik fel a por a földről. Az itt bemutatott eredmények tehát éppoly tanulságosnak bizonyultak, mint amennyire zavarba ejtőek. Az örvény centrumának ugyanis nyugodtabbnak kellene lennie, mint szélének, de a tudósok meglepően sok becsapódást figyeltek meg, amíg a rover a közepén tartózkodott.

Ez a bizonyos porhivar még a Mars esetében is szokatlan. Nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy miért gyűlt össze a por a közepén, de lehet, hogy azért, mert még a kialakulásának kezdeti fázisában van

– tette hozzá Murdoch.

A rejtélyek tehát még mindig fennállnak, de legalább egy dolog kristálytiszta: nem szabad alábecsülni a mikrofonok és az akusztikai adatok értékét, ha bolygók felfedezéséről van szó.

A figyelmetekbe ajánljuk