Hogyan készít gyógyszereket a mesterséges intelligencia?

Hogyan készít gyógyszereket a mesterséges intelligencia?

Egy fejlesztés, melynek segítségével tökéletes gyógyszeres kúrát kaphatnak már elsőre a betegek.


Dr. Cohen Solal, idegtudós a Genetika+ izraeli egészségügyi technológiai cég társalapítója és vezérigazgatója 2018-ban alapította vállalkozását. Segítségével pedig a lehető legjobban össze tudja hangolni az antidepresszánsokat a betegekkel, hogy elkerüljék a nem kívánt mellékhatásokat, és biztosítsák, hogy az előírt gyógyszer a lehető leghatékonyabb legyen – írja a BBC.

Ez is érdekelhet: 6 pillanat, amikor a mesterséges intelligencia a frászt hozta az emberiségre

Minden egyes beteg számára már az első alkalommal meg tudják határozni a megfelelő gyógyszert. A Genetika+ ezt úgy éri el, hogy az őssejttechnológia legújabb vívmányait – a specifikus emberi sejtek tenyésztését – mesterséges intelligencia (AI) szoftverrel kombinálja.

A páciens vérmintájából a technikusok képesek agysejteket előállítani. Ezeket aztán többféle antidepresszánsnak teszik ki, és rögzítik a biomarkereknek nevezett sejtszintű változásokat. Ezeket az információkat a páciens kórtörténetével és genetikai adataival együtt egy mesterséges intelligencia rendszer feldolgozza, hogy meghatározza, melyik a legjobb gyógyszer, és milyen dózisban írja fel az orvos.

mesters\u00e9ges intelligencia Shutterstock

Bár a technológia jelenleg még a fejlesztési szakaszban van, a Tel Aviv-i székhelyű Genetika+ jövőre kereskedelmi forgalomba kívánja hozni.

Olvasd el ezt is! Ha így folytatjuk, a mesterséges intelligencia hamar Istenné válhat

A vállalat remek példája annak, hogy a mesterséges intelligenciát egyre gyakrabban alkalmazzák a gyógyszeriparban, illetve az Európai Kutatói Tanácsának és az Európai Innovációs Tanácsnak a támogatását is elnyerte. A Genetika+ gyógyszeripari cégekkel is együttműködik az új precíziós gyógyszerek kifejlesztésében.

A vállalat reméli, hogy munkájára a jövőben nagy lesz a kereslet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszerte több mint 280 millió ember szenved depresszióban. És bár az antidepresszánsok szedése biztosan nem lesz mindenki számára a megfelelő kezelés, régóta úgy becsülik, hogy a depresszióra vagy szorongásra felírt kezdeti receptek közel kétharmada nem működik megfelelően.

A figyelmetekbe ajánljuk