hold és a föld egymás mellett
Shutterstock

Illusztráció

Lenyűgöző fotót tett közzé a NASA: így mutat egymás mellett a Hold és a Föld

Az űrszonda rekord távolságból készítette a képet.


A NASA személyzet nélküli Orion űrhajója az ügynökség Artemis I küldetésének részeként elérte a Földtől való legtávolabbi, 434 ezer kilométeres távolságot. Ez pedig a legnagyobb táv, amelyet emberi utasok szállítására alkalmas űrhajó valaha is megtett, mintegy 32 ezer kilométerrel megelőzve a korábbi rekordot, amelyet az Apollo 13 állított fel még 1970-ben.

Útja csúcspontján az Orion űrhajó egy pillanatra visszafordult a Föld felé, és készített egy fotót, amelyen mind a Hold, mind pedig a Föld félig árnyékba burkolózva, tökéletesen egy vonalban pihennek.

Ez is érdekelhet: Az Artemis-1 már a Hold körül kering – videót tett közzé a NASA

Az Artemis küldetés eddig felülmúlta a NASA várakozásait. Bár a misszióscsapat a 124 fő célkitűzésből eddig csak 31-et teljesített, de olyan célokat is hozzáadtak, mint a kiterjesztett hajtóművek tesztelése. A fennmaradó feladatok egyrésze tehát folyamatban van, a többi nagyrészt a Földre való visszatéréstől függ.

Ez is érdekelhet: A Hold évmilliárdok óta szívja el titokban a Föld vízkészletét

Az Orion várhatóan december 11-én csapódik le San Diego partjainál. Az Artemis program várhatóan csak 2025-ben vagy 2026-ban fog embereket a Holdra juttatni, habár eredetileg 2024-ben remélték a holdraszállást. Az Artemis I jelenlegi teljesítménye mégis azt sugallja, hogy az űrügynökség erőfeszítései végre kifizetődnek.

A figyelmetekbe ajánljuk