Tényleg mindig a csalók nyernek? Ezt mondja a tudomány
A fogolydilemma a játékelmélet egyik legismertebb példája. Évtizedeken át gyakran arra használták, hogy megmutassák, miért kerülhet előnybe az önérdek akkor is, amikor az együttműködés összességében mindenkinek jobb lenne. Egy új kutatás szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy az önzés hosszú távon is kifizetődő.
A fogolydillema klasszikus példája két szereplő döntésére épül. Mindketten választhatnak: együttműködnek, vagy a saját rövid távú hasznukat keresve elárulják a másikat. A modell tanulsága szerint az árulás rövid távon kifizetődőbbnek tűnik, de ha mindkét fél így dönt, végül rosszabbul járnak, mintha együttműködtek volna. A dillemát ma már mikrobák viselkedésének, társadalmi konfliktusoknak, béketárgyalásoknak vagy közös erőforrások kezelésének magyarázatára is használják. A klasszikus értelmezés szerint az evolúciós versenyben a csalók könnyen előnybe kerülnek, az együttműködés pedig csak bizonyos feltételek mellett maradhat fenn, írja a Phys.org.
Alexandre Morozov, a Rutgers Egyetem fizikusa és Alexander Feigel, a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatója most ezt az elképzelést árnyalja. Új tanulmányuk szerint a kooperáció egyszerű rendszerekben is kialakulhat, rokoni kapcsolat, csoporthűség vagy külső szabályok nélkül. A kutatók szerint a kulcs az emlékezet és a felismerés. Ha az egyedek képesek megjegyezni, kivel találkoztak korábban, és a következő alkalommal ehhez igazítani a viselkedésüket, a közös célért tett erőfeszítések maguktól is megjelenhetnek. Vagyis már az is sokat számíthat, ha a szereplők nem teljesen névtelenek egymás számára.
Ez a biológiában is fontos lehet. A kutatás alapján akár egyszerű élőlényeknél, például mikrobáknál vagy rovaroknál is fennmaradhat az együttműködés, ha valamilyen jel alapján meg tudják különböztetni egymást. Ez lehet kémiai jelzés, fizikai tulajdonság vagy más felismerhető mintázat. Morozov szerint kooperáció nélkül az összetett élet sem létezhetne. Sejtekből nem alakulnának ki szövetek, egyedekből nem szerveződnének stabil közösségek. Ha pedig az együttműködésnek akár kis esélye is van fennmaradni, az evolúció idővel képes azt megerősíteni.
A kutatók számítógépen modellezték, mi történik, ha szereplők újra és újra maguk dönthetnek arról, hogy összefognak-e vagy a saját érdeküket választják. A szimulációk alapján, ha a szereplők felismerik egymást és emlékeznek a korábbi döntésekre, az együttműködés sok helyzetben magától is megerősödhet.
A tanulság emberi közösségekre is könnyen átfordítható, bár a kutatás elsősorban elméleti és biológiai rendszerekkel foglalkozik. Sok múlik azon, felismerjük-e egymást, emlékszünk-e a korábbi döntésekre, és van-e következménye annak, ha valaki újra meg újra kihasználja a többiek bizalmát.
Olvasd el ezt is!