Több mint 500 millió évvel ezelőtt a tengerben élő gerinctelen állatok úttörő szerepet játszottak egy új evolúciós kísérletben: a csontvázak létrehozásában.
De míg ezek a tartós, csőszerű szerkezetek kövületként kiállták az idő próbáját, az állatok puha teste elpusztult és eltűnt, eltörölve minden bizonyítékot arról, hogyan is nézhettek ki ezek az ősi állatok. Az ősi csontvázcsövek nemrégiben elvégzett újbóli vizsgálata most végre felfedte az egyik ilyen rejtélyes organizmus kilétét.
Ezek a korai, kalciummal megerősített „csontváz" csövek a kambriumi robbanás (541 millió és 510 millió évvel ezelőtt) közötti időszakból származnak, és úgy tűnik, hogy hatékony túlélési stratégiát jelentettek, mivel a földtörténeti idő viszonylag rövid időintervallumában (kb. 50 millió év) több csoportban is felbukkantak. Ebben az időszakban a földigiliszták szegmentált őseitől kezdve a tardigrádok bizarr ősi rokonaiig különféle csőszerű védőszerkezeteket hozott létre.
Ez is érdekelhet: Egy 560 millió éves fosszília a legkorábbi ismert állati ragadozó
E korai exoskeletonok evolúciós történetének nyomon követése azonban nehézkesnek bizonyult.
A lágy szövetek hajlamosak elpusztulni
− mondta Xiaoya Ma, a kínai Yunnan Egyetem paleontológusa, az eredményeket ismertető tanulmány társszerzője. Emiatt a fosszilis kambriumi csövek azonosítása egy kicsit olyan, mintha egy üres, feliratozatlan konzervdoboz tartalmát próbálnánk megtippelni pusztán a doboz alakja alapján.
A tudósok azonban most fényt derítenek ezekre a rejtélyes csontvázkészítőkre. A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent új tanulmányban egy nemzetközi kutatócsoport négy hihetetlenül jól megőrződött kambriumi példányt írt le a kínai Yunnan tartományból. A Gangtoucunia aspera nevű csöves élőlény 514 millió éves fosszíliái az állatok teste által hátrahagyott lágyszöveti lenyomatokat tartalmaznak. Ezeket a lenyomatokat alaposan tanulmányozva a tudósok megállapították, hogy a csövek mindenekelőtt egy ősi csontvázképző medúzához tartoztak.
A lágy testű gerinctelen állatokat nehéz megtalálni a fosszilis feljegyzésekben, és a medúzák szinte soha nem maradtak fenn.
Ez a fosszília kettős csapás volt a ritkaság szempontjából
− mondta Luke Parry, az Oxfordi Egyetem paleobiológusa és a tanulmány társszerzője.
Hasonló témában: Ősi halak fosszíliája azt sugallja, hogy a fogak nem a száj belsejéből fejlődtek ki
Fotó: Shutterstock
Normális esetben, amikor egy tengeri élőlény elpusztul, a dögevők és a baktériumok gyors munkát végeznek a lágyszöveteivel. Nagyon ritkán azonban a finom üledék hulláma elég gyorsan elborítja a maradványokat ahhoz, hogy az aerob baktériumok ne tudjanak megtelepedni. A washingtoni Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum szerint így alakult ki a híres észak-amerikai Burgess-pala fosszilis lelőhely, és valószínűleg így alakult ki a jünnani lelőhely is.
Az újonnan felfedezett fosszíliák, amelyeket a tanulmány vezető szerzőjének végzős hallgatója, Guangxu Zhang fedezett fel, olyan részletességgel maradtak fenn, hogy a paleontológusok még az állatok belső szerveit is ki tudták venni. A lények száját csápok gyűrűje vette körül, amelyek mindegyike körülbelül 5 milliméter hosszú volt. És zsákszerű bélrendszerük volt, amelynek csak egy nyílása volt (ellentétben a gerincesek külön szájával és végbélnyílásával).
E jellemzők alapján a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a G. aspera valószínűleg a Cnidaria törzsbe tartozik, amelybe a mai medúzák, korallok és tengeri anemónák is. Ez egyben megdöntötte azt a régebbi elméletet is, amely szerint a lény gyűrűsféreg volt, amelyet szegmentált teste és két nyílással rendelkező belei határoznak meg.
A G. aspera valószínűleg úgy lógott az ősi óceánokban, hogy csövének egyik vége fajának más tagjaihoz vagy mozgó élőlényekhez, például trilobitákhoz rögzült, és visszahúzódott a héjába, amikor ragadozók úsztak el mellette. Úgy táplálkozhatott, mint a mai medúzapolipok, amikor a zsákmány közeledtével kinyújtotta szúrós csápjait.
Ma már csak a medúzák egyik csoportjának, a Scyphozoa-nak a lárvái alkotnak külső csontvázat. Néhány más cnidárium, például a korallok, felnőttkorukig megőrzik csontvázukat. A mai korallok azonban kalcium-karbonátból építik fel csontvázukat; ezzel szemben a G. aspera kalcium-foszfátból készítette csöveit, amely ugyanolyan kemény vegyület, mint amilyenből a fogzománcunk és a csontjaink készülnek.
Továbbra is rejtély, hogy a modern cnidariák miért tértek át a kalcium-foszfátról a kalcium-karbonátos vázra. Az egyik lehetséges ok az, hogy a jelenlegi időszámításunk előtti környezet foszforban gazdag volt. A válasz azonban a cnidariák genetikájában is keresendő. Ma és csapata reméli, hogy a kutatásaik folytatásával választ kapnak erre és más kérdésekre is.
Forrás: Science Alert
