űrszemét a Föld körül
Fotó: Shutterstock

Annyi űrszemét van körülöttünk, hogy az a Föld mágneses mezejére is hatással lehet

A Földön az élet többek között a körülötte található mágneses mezőnek köszönhetően létezhet. De vajon mi történik, ha a műholdakból származó űrszemét sűrűsége annyira megnő, hogy az már elkezdi veszélyeztetni a mező stabilitását?


Egy nemrégiben készült tanulmány szerint, amelynek Sierra Solter-Hunt plazmafizikus a szerzője, a légkörünkbe visszatérő, már nem működő műholdak komoly hatással lehetnek a Föld mágneses mezejére – írja az Interesting Engineering.

Solter felfedezte, hogy amikor a tönkrement műholdak elégnek, plazmát bocsátanak ki, ez pedig fémmé porlad. A robbanásszerű visszatérés során a por szétterül az ionoszférában, a Föld légkörének ionizált legkülső rétegében.

Ez a folyamat súlyos hatással lehet a magnetoszféránkra, vagyis a bolygónkat körülvevő övezetre, amelyben a mágneses tér irányítja a töltött részecskéket.

Alacsony Föld körüli pályán jelenleg nagyjából tízezer műhold működik, a tanulmány szerint a következő évtizedekben viszont ötszázezer-egymillió új modell üzembe helyezése várható. Ezek folyamatosan tönkremennek és elporladnak, így egy vezető részecskékből álló réteget hozhatnak létre.

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) szerint minden nap egy elöregedett műhold pályafutása ér véget a Föld légkörében. A műhold-flotta egyre gyorsuló bővülésével azonban ez a szám az elkövetkező években exponenciálisan fog nőni.

A F\u00f6ld k\u00f6r\u00fcl kering\u0151 \u0171rszem\u00e9t

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Miután utánajártam, hogy az űrkutatási ipar mennyi port juttatott az ionoszférába műhold- és rakétatörmelék formájában, megdöbbenve tapasztaltam, hogy jelenleg az Eiffel-torony többszörösének megfelelő fémporról van szó

emelte ki Solter-Hunt.

Hozzátette: hamarosan évente ugyanekkora mennyiségű por fog termelődni, ami a végtelenségig a Föld körül marad majd.

Bár mindennek hatásáról csak találgatni lehet, a legrosszabb forgatókönyv szerint a vezető részecskék felhalmozódása teljesen eltérítheti a Föld mágneses mezejét, ez pedig katasztrofális következményekkel járna.

A figyelmetekbe ajánljuk