A Föld fényei.

Az éjszakai égbolt kétszer világosabb, mint 8 évvel ezelőtt – ez az oka

A csillagászok egyre jobban aggódnak az égboltot elhalványító mesterséges fények miatt.


Egy új tanulmány most arra az eredményre jutott, hogy az éjszakai égbolt világszerte elképesztő ütemben világosodik. Fontos megjegyezni, hogy ez a tempó sokkal gyorsabb, mint amit a műholdak korábban jeleztek. Más szóval, az éjszakai égbolt leghalványabb csillagai gyorsan eltűnnek, ahogy a mesterséges fény megvilágítja az éjszakai égboltot.

A GFZ Német Földtudományi Kutatóközpont fizikusa, Christopher Kyba és munkatársai világszerte több mint 50 000 civil tudós megfigyelései alapján azt találták, hogy az éjszakai égbolt 2011 és 2022 között minden évben nagyjából 7-10 százalékkal fényesebb lett.

Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó jelenség kevesebb mint nyolc év alatt megduplázódott, illetve 18 év alatt több mint megnégyszereződött.

A kutatók egy meglehetősen érzékletes példát is hoztak a probléma bemutatására: a becslésük szerint egy olyan gyermek, aki 250 látható csillagot tartalmazó éjszakai égbolt alatt születik, kevesebb mint 100 csillagot fog látni ugyanezen a sötét folton, mire befejezi az iskolát.

Ez is érdekelhet: Két Föld-szerű bolygót is találtak a közelünkben

A szakemberek gyanúja szerint, a fényesebb éjszakai égboltért jelentős részben a modern LED-ek (fénykibocsátó diódák) a felelősek, amelyek ugyanakkora teljesítmény mellett több fényt bocsátanak ki, mint az izzólámpák.

A tanulmányból kiderül, milyen gyorsan változtatta meg az ember a csillagos égboltról alkotott képünket.

A Nemzetközi Űrállomásnak a Föld éjszakai féltekéjéről készült képeit és videóit nézve az embereket általában csak a városi fények „szépsége" ragadja meg, mintha azok a karácsonyfán lévő fények lennének. Nem érzékelik, hogy ezek a képek a környezetszennyezés jelei. Ez olyan, mintha csodálnánk a benzin által a vízben keltett szivárványszínek szépségét, és nem ismernénk fel, hogy ez kémiai szennyezés

– írja Fabio Falchi és Salvador Bará, a spanyolországi Santiago de Compostela Egyetem fizikusai.

A helyzetet tovább rontja, hogy az elmúlt években alacsony Föld körüli pályára állított több ezer műhold jelentősen akadályozza a csillagászok azon törekvéseit, hogy alaposan megfigyeljék a kozmoszt.

Falchi és Bará néhány érdekes alternatívát is javasolt a fényszennyezés megfékezésére, amelyek hasonlóak ahhoz a metódusokhoz, amelyek részben megfékezték a légszennyezést.

Véleményük szerint meg kellene szabni a külső világítás felső határát azokon a helyeken, amelyek még nem „világosodtak” ki teljesen.

Forrás: Science Alert

A figyelmetekbe ajánljuk