húsevés
Shutterstock

Férfi vagy, és húst eszel? Csak a férfiasságodat félted!

Miközben a világ egyre inkább a vegetáriánus és vegán étrend felé fordul, egy csoportnak sokkal nehezebben megy az átállás: a férfiaknak. A férfiak általában több húst esznek, mint a nők, és úgy tűnik, jobban ellenállnak a változtatásnak. Egy tanulmány adott egy magyarázatot, hogy miért ragaszkodnak ennyire a szokásaikhoz.

A válasz – mint ma már sok mindenre – a jól ismert „mérgező férfiasság" lehet, állítja egy friss kutatás, amit az IFLScience mutatott be.

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói szerint a férfiak azért állhatnak ellen a húsmentességre való átállásnak, mert a húsevéstől „férfiasabbnak" érzik magukat, míg a húsevésről való lemondás fenyegetné a férfiasságukat – állítják a kutatók.

A kutatás során egy 4897 ausztrál emberből álló nagy kohorszot vizsgáltak meg. A résztvevőknek egy online felmérést kellett kitölteniük, amelyben a húsfogyasztással kapcsolatos jellemzőiket és a saját nemiségükről kapcsolatos attitűdjeiket vizsgálták. A kutatók megmérték, hogy a férfiak mennyire érzik magukat férfiasnak, a nők pedig nőiesnek, majd elemzést végeztek annak megállapítására, hogy mindez befolyásolja-e a húshoz való hozzáállásukat.

Azt találták, hogy a magukat inkább férfiasnak azonosító férfiak kisebb valószínűséggel fontolgatták a húsfogyasztásuk csökkentését, és nagyobb valószínűséggel tartották a húst „szükségesnek". Mindkét vizsgált nem esetében azok, akik sztereotipikusabbak voltak a nemekre vonatkozóan, nagyobb valószínűséggel értékelték a húst „szépnek" és „természetesnek", ami a kutatók szerint arra utal, hogy az ilyen típusú nemi érzések nagy szerepet játszhatnak abban, hogy fontolóra veszik-e valaki a húsmentes étkezést.

Az eredmények egyébként alátámasztják a korábbi kutatásokat, amelyek szerint pusztán a férfiasság érzete miatt kisebb valószínűséggel próbálják meg a férfiak elhagyni a húsos ételeket.

Fontos megjegyezni, hogy az eredmények önbevallásos felmérésekből származnak, így lehetnek benne torzítások, ráadásul az összefüggések sem voltak különösen erősek.


A figyelmetekbe ajánljuk